Kövér Czimbalmosné Molnár Évának szerzett kellemetlen perceket

Pozsony/Prága |

<p>Bekérették a külügyminisztériumba Czimbalmosné Molnár Évát, Magyarország szlovákiai nagykövetét &ndash; közölte a külügy sajtóosztálya.</p>

A diplomatának Kövér László házelnöknek a cseh sajtóban megjelent interjúja miatt kellett magyarázkodni. Kövér az interjúban azt mondta, Szlovákiának és Csehországnak nem kellett volna az Európai Unió tágjává válni. „Csehországot és Szlovákiát nem kellett volna felvenni az Európai Unióba, ha jogrendjüknek része a kollektív bűnösség” – nyilatkozta a magyar házelnök a Právo című napilapnak. A minisztérium hangsúlyozza, a két ország kormányának együttműködése nyomán Szlovákia és Magyarország kapcsolatai történelmileg a legjobb színvonalon vannak, úgy a kétoldalú kapcsolatok, mint a visegrádi együttműködés tekintetében. „Ezért tartjuk érthetetlennek, hogy Kövér László ismételten szükségét érzi e pozitív légkör megzavarásának, felelőtlen és sértő kijelentéseivel, és az európai értékek sajátos értelmezésével” – áll a külügyminisztérium nyilatkozatában.  Nem Czimbalmosné Molnár Éva volt az egyetlen diplomata, akit behívattak Kövér miatt. Pető Tibor csehországi magyar nagykövetet keddre kérették be a prágai külügyminisztériumba.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?