Elégedettek a klímamegállapodás végleges tervezetével

Párizs |

<p>A két nagy környezetszennyező országot, Kínát és Indiát, valamint az egyik legjelentősebb olajtermelő Szaúd-Arábiát is magában foglaló országok csoportja elégedett a klímamegállapodás végleges tervezetével, amelyet szombaton kaptak kézhez az ENSZ 21. klímakonferenciájának delegációi.&nbsp;</p>

Az Európai Bizottság is elégedettségének adott hangot. "Elégedettek vagyunk ezzel a megállapodással. Úgy gondoljuk, hogy kiegyenlített és figyelembe veszi az érdekeinket" - mondta Gurdial Singh Nijar, a mintegy húsz országot tömörítő munkacsoport szóvivője.     "India egyetért, Kína egyetért, Szaúd-Arábia egyetért, az arab csoport egyetért" - fogalmazott. "A munkacsoportnak komoly ellenvetései vannak, de csak a konferencia külső időjárásával kapcsolatban, nem a megállapodással" - mondta ironikusan a szóvivő.     Kína jelenleg a világ legjelentősebb káros anyagokat kibocsátó országa, India pedig a negyedik az Egyesült Államok és az Európai Unió mögött.    A 195 résztvevő ország plenáris ülése elé délben terjesztett végleges változat elfogadásáról kora este döntenek a delegációk.    "Nagyon bízunk abban, hogy a szöveg átmegy" - mondta Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság szóvivője.     Úgy vélte, ha a tervezetet elfogadják, az óriási győzelem lesz az Európai Unió számára. A szóvivő szerint "a megállapodás minden fő igénynek megfelel: ambiciózus és kiegyenlített".    "Ha a plenáris ülés jóváhagyja, az történelmi előrelépés lesz, az első egyetemes és kötelező érvényű klímavédelmi egyezmény" - hívta fel a figyelmet.      A világ országai most először globális klímavédelmi egyezményt írhatnak alá. Az országok által az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett önkéntes felajánlásokkal párhuzamosan a megállapodás általános és kötelező érvényű keretet teremtene a következő 20-30 évre, és a 2020-ban lejáró kiotói egyezményt váltaná fel.    A klímamegállapodás végleges tervezete Laurent Fabius francia külügyminiszter, a klímaértekezlet elnöke szerint megerősíti azt a központi célkitűzést, hogy a Föld légkörének felmelegedését a 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az erőfeszítéseket arra is, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen. A házigazda francia diplomácia vezetője szerint a szöveg  "differenciált (az országok felelősségében), igazságos, tartós, dinamikus, kiegyenlített, és jogilag kötelező érvényű" megállapodást javasol.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?