Állambiztonsági tisztek kínoztak halálra egy ügyvédet

Kairó |

<p>Egy ügyvéd halálra kínzásával járó kihallgatása miatt - nem jogerősen - öt év kényszermunkával járó szabadságvesztésre ítéltek szombaton Egyiptomban két állambiztonsági tisztet.</p>

A kairói büntetőtörvényszék bizonyítottnak találta, hogy a vádlottak erőszak alkalmazásával akarták az érintettet szóra bírni. Az elítéltek fellebbezhetnek a bírói döntéssel szemben.    Karím Hamdit februárban vették őrizetbe a főváros észak-keleti részén található szegénynegyedben, el-Mataréjában. Az ügyvédet azzal vádolták, hogy engedély nélkül tartott fegyvert, és tagja volt a 2013-as hatalomváltás után betiltott és terrorcsoportnak nyilvánított iszlamista mozgalomnak, a Muzulmán Testvériségnek.     El-Mataréjában a két és fél éve megbuktatott elnök, Mohamed Murszi mögött álló Muzulmán Testvériség a mai napig széles körű támogatottságot élvez.    Hamdi két nappal letartóztatása után halt meg a negyed egyik rendőrőrsén. Az első hírek még arról szóltak, hogy halálát vérkeringésének összeomlása okozta. A törvényszéki orvosi lelet szerint azonban mellkasán, nyakán és arcán zúzódások és véraláfutások voltak láthatóak, egyes lapok pedig arról számoltak be, hogy bordatörést és agysérüléseket is megállapítottak a vizsgálatok.     A sajtótilalom mellett folyó per februári kezdetét megelőzően két hónap alatt nyolc egyiptomi vesztette életét kétes körülmények között azután, hogy őrizetbe vették őket. A mostani ítélet a jelenség kapcsán kirobbant legújabb botrány közepette született: november végén egy hét alatt három ember halt meg röviddel letartóztatása után.     Csütörtökön ugyancsak öt év börtönbüntetésre ítéltek egy rendőrt, aki halálra vert egy gyanúsítottat a Nílus-deltában található Rasíd város rendőrkapitányságán.     Szintén csütörtökön azt jelentette be az ügyészség, hogy vádemelést kezdeményez kilenc rendőr ellen egy luxori lakos halála ügyében. A 47 éves Talaat Sabíb is röviddel őrizetbe vétele után vesztette életét. Az akkori sajtójelentések szerint a rendőrök azt állították, hogy Sabíbot a kimerültség jeleivel kórházba szállították, mielőtt meghalt volna.    Mindazonáltal a felső-egyiptomi városban zavargásokat kiváltó esetről született törvényszéki vizsgálatok alapján Sabíb halálát gerinctörés okozta, amely egy, a nyakát és hátát érő ütésre vezethető vissza.    A rendszer bírálói szerint a rendvédelmi erők soraiban a büntetlenség kultúrája uralkodik, és arra emlékeztetnek, hogy a rendőrök felelőségre vonása valójában a legritkább esetben végződik szabadságvesztéssel. Egyiptomi lapok az időközönként visszatérő témával kapcsolatban arra figyelmeztettek, hogy a Mubarak-rezsimnek véget vető 2011-es felkelés egyik fő motorja a rendőri erőszakkal szembeni lázadás volt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?