Nem kell a sertéstelep Pódafának

Pódafa |

<p>A lakosok tiltakoznak a tervezet ellen, a vállalat azt állítja, jelenleg nem prioritás a pódafai sertéstelep megépítése.</p>

Németh Andrea, a Dan-Slovakia Agrar alelnöke lapunknak megerősítette a cég szándékait, hozzátette, az Agrokorn vállalat két, egyenként kilencszáz malac befogadására alkalmas épületet tervez Pódafa Lidértejed részébe. „2014-ben kezdeményeztük a két istálló megépítését olyan helyszínen, ahol régi hagyománya van az állattenyésztésnek. Az ilyen nagyságrendű projektek megvalósulását hosszú engedélyeztetési folyamat előzi meg” – nyilatkozta lapunknak az alelnök, aki egyben az Agrokorn ügyvezető igazgatója.

A lakosok körében heves tiltakozást váltott ki a tervezet. A pódafai lakosok elmondták, 2014-ben indítottak először tiltakozó akciót a vállalat tervei ellen, aláírásgyűjtést is szerveztek. Több érvük is van, egyebek mellett a talajvízszennyezéstől, a bűztől és a növekvő forgalomtól tartanak. Rámutattak, hogy a sertésfarm bűze a légvonalban alig két kilométerre fekvő Dunaszerdahelyen is érezhető lenne. „Ez nem tenne jót a város idegenforgalmának. A projektben azt állítják, a falut nem éri el a bűz, mert nem erre fúj a szél” – magyarázták a lakosok. Csóka Sándor, Pódafa polgármestere nem nyilatkozik az ügyben. „Azon vagyunk, hogy eloszlassuk a lakosok aggályait. A lakosoknak bízniuk kell abban, hogy a jogszabályok őket védik, bennünket pedig köteleznek arra, hogy körültekintők legyünk” – folytatta Németh Andrea. Az alelnöktől megtudtuk, jelenleg a projekt engedélyeztetési eljárása folyik. „Tekintettel arra, hogy a projektet nem kezeljük kiemelten, nem tartom kizártnak, hogy akár el is tekintünk a szándékunktól” – mondta a Dan-Slovakia Agrar alelnöke. „Mindent megteszünk, hogy a vállalat terve ne sikerüljön. Csak akkor nyugszunk meg, ha írásban közlik, hogy nem épül sertéstelep Pódafán” – mondták a lakosok. A község visszautasította a vállalat építésiengedély-kérelmét – olvasható az önkormányzat honlapján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?