Felpörgő munkaerőpiac

Pozsony |

<p>Szlovákiában 2016 első negyedévében erőteljesen javul a munkaerőpiaci helyzet. Főleg a feldolgozóiparban, a közlekedésben és a logisztikában, továbbá a kis- és nagykereskedelemben várható új munkaerő felvétele, másrészt szezonális okok miatt a mezőgazdaságban csökken a foglalkoztatottak száma.</p>

Az első negyedévben a 10 legfontosabb ágazat közül 8 több munkaerőt vesz fel, mint amennyit elbocsát, az autógyártás serkentette ipar sok új állást teremt, ezen belül is főleg a nagyvállalatok foglalkoztatási étvágya nő meg – derül ki a Manpower munkaerőpiaci társaság felméréséből. A januárban kezdődő negyedévben a munkapiac nettó indexe +10 százalék lesz. A munkapiac nettó indexe a következő elemekből áll össze: a megkérdezett cégek, intézmények 14%-a új alkalmazottakkal számol, 4% szerint náluk sor kerül elbocsátásokra, a fennmaradó hányad szerint nem változik a helyzet. Vagyis összességében a munkahelyteremtők és a leépítők egyenlege +10%, ami nem jelenti azt, hogy az állások száma 10%-kal nő, hiszen a felmérés csak a várakozásokat tükrözi – mondta tegnap Jaroslava Rezlerová.

A Manpower regionális vezérigazgatója hozzátette: „A munkaerő piacán eddig nem tapasztalt pezsgést mértünk, a nagyvállalatok 31%-a számol új munkaerő felvételével, és ez a jótékony hatás Szlovákia valamennyi régiójában érvényesül.” Ami a regionális lebontást illeti, Pozsonyban és Kelet-Szlovákiában a legjobb a helyzet (+13, illetve +12), ám Nyugat-Szlovákia és Közép-Szlovákia mutatói is határozottan pozitívak. Az amerikai Manpower Szlovákiában 752 munkaadó adatait értékelte ki. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?