Színpadra lépett Párizsban a vérengzés idején koncertező rockegyüttes

<p>Ismét színpadra lépett Párizsban az Eagles of Death Metal kaliforniai rockegyüttes hétfő este, alig egy hónappal az után, hogy terroristák vérfürdőt rendeztek a zenekar fellépése idején a francia főváros Bataclan koncerttermében.</p>

Az amerikai banda a U2 ír zenekar koncertjén lépett színpadra a Bercy csarnokban. A koncert idejére rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosítottak a hatóságok, már két órával a rendezvény előtt helikopter körözött a 20 ezer fő befogadására alkalmas csarnok fölött.    A párizsi sajtóban órákkal a koncert előtt jelentek meg hírek arról, hogy esetleg az Eagles of Death Metal is színpadra léphet, de a koncertszervezők ezt az utolsó pillanatig titokban tartották, nem akarták megerősíteni a sajtóhíreket, és a U2 tagjai sem nyilatkoztak róla.    A kaliforniai rockbandát a U2 frontembere, Bono szólította a színpadra. A közönség tapsviharral fogadta az amerikaiakat. A két zenekar együtt adta elő Patti Smith amerikai énekesnő People have the power című dalát, majd az amerikai együttes elénekelte saját, I love you all the time című szerzeményét.    

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"211872","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

"Köszönöm, U2, hogy megadtátok nekünk ezt a lehetőséget. Szeretünk téged, Párizs" - mondta zsúfolásig megtelt teremben Jesse Hughes, az amerikai együttes énekese.    November 13-án három felfegyverzett terrorista támadta meg a Bataclan koncerttermet a kaliforniai együttes koncertje idején. A vérengzésben 89 embert gyilkoltak meg. Az Eagles of Death Metal tagjainak csodával határos módon nem esett bajuk, jóllehet az egyik támadó rálőtt Hughesra.    A Bataclan elleni támadás idején más párizsi helyszíneken is követtek el merényleteket, összességében 130-an haltak meg. Franciaországban rendkívüli állapotot hirdettek ki, amelyet legkorábban jövő februárban fognak feloldani.    Az Eagles of Death Metal a kaliforniai Palm Desertből 1998-ban indult garázsrockegyüttes, a közelmúltban adta ki legújabb albumát Zipper Down címmel.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?