Szabadlábon maradnak a TEK által robbanóanyagok miatt elfogottak

Budapest |

<p>Továbbra is szabadlábon marad a Terrorelhárítási Központ (TEK) által robbanóanyagok miatt elfogott csoport mindegyik tagja, miután a Fővárosi Törvényszék másodfokon helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését, amelyben elutasították az egyik gyanúsított előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítványt - közölte a törvényszék sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.</p>

A TEK november 24-én közölte, hogy sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező csoport tagjait fogta el néhány nappal korábban. A XI. és XXII. kerületi ügyészség a négy gyanúsított közül egynél tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését bizonyítékok eltüntetésének és bűnismétlésnek a veszélye miatt, ám ezt a bíróság nem tartotta megalapozottnak. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, valamint benyújtott egy - az elsőfokú határozat meghozatala után, november 26-án kelt - előzetes vegyész szakértői véleményt is.    A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság november 30-án helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság november 25-én hozott végzését. Az indokolás szerint a törvényszéknek az elsőfokú bíróság határozatát kellett felülbírálnia, azaz azt kellett megvizsgálnia, hogy a kerületi bíróság döntése megfelelt-e az ügyész által akkor elé tárt bizonyítékoknak és egyéb körülményeknek.     Jelezték, nem vizsgálhatták érdemben az ügyész által benyújtott és a fellebbezéséhez csatolt előzetes szakvéleményt, mert annak keltezése az elsőfokú bíróság döntését követő időpontra esett. Megjegyezték ugyanakkor, az ügyésznek lehetősége van arra, hogy a nyomozás során újabb indítványt tegyen kényszerintézkedés elrendelésére.    A négy gyanúsítottal szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást "robbanóanyag felhasználására szolgáló készülék engedély nélküli tartásával elkövetett robbanóanyaggal visszaélés" és lőszerrel visszaélés bűntette miatt.     A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez november 25-én eljuttatott közleményében azt írta: a Budai Központi Kerületi Bíróság indokolása szerint nincs semmi arra utaló jel, hogy a második világháború iránt hobbiszinten érdeklődő gyanúsított bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel vagy a tudását és vegyi anyagait a közrend, illetve emberek élete ellen kívánta volna fordítani. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?