Elfelejtett kéziratból készült könyv

Galánta |

<p>Hétfő este a neogótikus kastélyban mutatták be a Nehéz hőskölteményt nem írni &ndash; Az Országos Kereszténydemokrata Párt kezdetei című könyvet, amelyet Bukovszky László szerkesztett Kaiser Gyula kéziratából.</p>

Korpás Árpád történész és idegenvezető, lapunk munkatársa a két világháború közötti politika és politikatörténet egyik háttéralakjának visszaemlékezéseként jellemezte a kéziratot. „A korabeli dokumentumra Bukovszky László Prágában, a belügyminisztérium raktárában bukkant rá. A kézirat egy másik, tartalmilag javarészt egyező változatát Simon Attila történész találta meg Budapesten, a Magyar Országos Levéltárban. Nemcsak a szlovákiai magyarság 1918–1936 közti, azaz az egységes magyar párt létrejöttéig tartó időszak egyik legmeghatározóbb ellenzéki magyar pártjáról tájékoztat, hanem korképet is fest” – mondta Korpás. A szerkesztő bevezető tanulmánya nyújt segítséget a történelmi kor könnyebb megértéséhez. „Azok a politikai cselszövések, amelyekkel ma is találkozunk, szerepelnek ebben a visszaemlékezésben” – beszélt a kézirat aktuális síkjáról. A huszadik század elején hasonló közéleti játszmák foglalkoztatták a politikusokat, mint manapság. „Fontos emberek voltak és szinte semmit nem tudunk róluk. Ez a könyv fontos adalék ahhoz, hogy elérkezzünk annak a korszaknak a feldolgozásához, amelynek nagyon sok üzenete van számunkra” – mondta Simon Attila történész. „A témához kapcsolódóan nagyon sok olyan részfeladat van, ami kerekebbé teszi ezt a történetet. Kaiser nem tudta befejezni a kéziratot, vagy az állambiztonság megsemmisítette. A következő feladat feldolgozni ezt a részt” – nyilatkozta a kötet szerkesztője.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?