Hetven év után először jelenik meg a Mein Kampf németül

London |

<p>A második világháború vége óta először, tudósok kritikai jegyzeteivel ellátva januárban német kiadásban ismét megjelenik a Mein Kampf, Adolf Hitler politikai kiáltványa.</p>

A müncheni Kortárs Történelmi Intézet (IfZ) négyezer példányban nyomtatja ki a 3500 jegyzettel ellátott kötetet - ismertette szerdán a BBC News.

 Az intézet igazgatója, Andreas Wirsching elmondta: a szakértők kommentárjaival kibővített kiadás "eloszlatja a könyvet övező mítoszt". A könyv kiadását ugyanakkor zsidó csoportok bírálták, szerintük nem lenne szabad újra publikálni náci munkákat.

A Mein Kampf először 1925-ben jelent meg, nyolc évvel Hitler hatalomra jutása előtt. A náci Németország elbukása után a szövetségesek a könyv kéziratát átadták Bajorországnak.

A német hatóságok eddig nem engedélyezték a könyv újranyomását. A német törvények értelmében azonban 70 év után lejárnak a szerzői jogok, így januártól a kiadók szabadon felhasználhatják az eredeti szöveget.

A német illetékesek azonban bejelentették, hogy korlátozni fogják a kiadás lehetőségét, mert attól tartanak, hogy a könyv újranyomása feltüzelheti a neonáci érzelmeket. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?