Pekinget nappal is sötétségbe borította a sűrű szmog

Peking |

<p>Pekingben egyre súlyosabb a levegőszennyeződés, kedden a kínai fővárost egész nap esti sötétségbe burkolta az áttetsző, sötét szmog, az utcafronton az üzletek világítására is szükség volt a tájékozódáshoz.</p>

A főváros iskoláiban megtiltották a kültéri foglalkozásokat, helyenként be sem kellett menniük a diákoknak, volt ahol az internet segítségével online foglalkozásokat tartottak. A lakosságot óvintézkedésekre szólították fel, azt tanácsolták, aki csak teheti, maradjon zárt térben, odakint pedig az emberek viseljenek arcmaszkot.

A népszerű mobiltelefonos alkalmazásoknak köszönhetően a pekingiek több forrásból is értesülhetnek a levegő aktuális állapotáról, s eszerint hétfőn este és kedden napközben a levegőminőségi index sok helyütt 600 és 900 között mozgott. Az egy köbméter levegőben mért apró porszemcsék (PM2,5) koncentrációját kifejező mutatók szerint Peking több pontján az Egészségügyi Világszervezet ajánlásában szereplő egészségügyi határértéknek még a 35-szörösét is kimutatták.

Pekingben a négyes skálán továbbra is a narancssárga, vagyis a második legmagasabb szintű szmogriadó van érvényben. Ennek értelmében egyes üzemeknek vissza kellett fogniuk a termelésüket, másoknak le kellett állniuk; az építkezések építőanyagainak szállítását elvben leállíttatták.

A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint Peking és Honan tartomány autópályáit szakaszosan és időlegesen lezárták a látótávolság lerövidülése miatt. Súlyos szmogot jelentettek az északi Tiencsin városból és a szomszédos Hopej tartomány egyes részeiből is.

Az országos meteorológiai központ előrejelzése szerint még szerdán is kitart az északi térséget napok óta ellepő szmog, amelyet hivatalosan is az év eddigi legrosszabbjának neveznek. A szakemberek a kialakult helyzetért elsősorban a széntüzelést teszik felelőssé, s hozzáteszik, hogy mindehhez a jelentős autóforgalom és a komplex éghajlati viszonyok, a hideg is hozzájárult. A szmog nagy részét állítólag a szél fújta a fővárosba.

Az ilyenkor szokásos módon a közösségi médiát folyamatosan ellepik az átláthatatlan szmogot ábrázoló amatőr fényképek, a kórházakban megnő a légzőszervi panaszokkal orvoshoz fordulók száma, az online üzletekben megugrik a levegőtisztítók és az arcmaszkok forgalma.

Egy korábban nyilvánosságot kapott és azóta sokat idézett tanulmány szerint mintegy félmilliárd észak-kínainak átlagosan öt és fél évvel rövidül meg az élete a belélegzett rossz minőségű levegő miatt. A kínai Hszinmin magazinban közölt 2013-as felmérés szerint a szabad levegőn töltött egyetlen nap Pekingben 21 szál magas kátránytartalmú cigaretta elszívásával egyenértékű.

Egy amerikai nonprofit szervezet, a Berkeley Earth országos adatokon alapuló, frissen közreadott elemzésében arra következtetetett, hogy a kínaiak 80 százaléka rendszeresen ki van téve a szmog ártalmainak; a légszennyezés körülbelül napi 4 ezer kínai halálesetért felelős.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?