Csökken a Iszlám Állam harcosainak száma

Washington |

<p>Hírszerzési jelentések és drónok készítette felvételek tanúsága szerint csökken az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosainak száma - legalábbis ezt állította Steve Warren ezredes, az Iszlám Állam (IÁ) ellen harcoló koalíció szóvivője hétfőn az iraki fővárosban, Bagdadban.</p>

A USA Today című lapnak nyilatkozó amerikai ezredes azt állítja: az amerikaiak vezette bombázások és a kurd erők előretörése következtében egyre többen hagyják ott a terrorszervezetet. Magas rangú katonai tisztségviselők szerint október közepétől mintegy háromezer terroristát öltek meg. Lloyd Austin tábornok, aki az Egyesült Államoknak a közel-keleti térségért és Közép-Ázsiáért felelős Középső Parancsnoksága (Centcom) vezetőjeként felügyeli a közel-keleti amerikai hadműveleteket, a múlt héten katonák előtt Irakban úgy fogalmazott, hogy az amerikaiak hadműveletei a "maximális fájdalmat" okozzák az ellenségnek.
   
Elemzők viszont óvatosságra intenek az Iszlám Állam esetleges meggyengülését illetően. Michael O'Hanlon, a Brookings Intézet katonai szakértője a USA Today-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: ezek átmeneti, múló jelek, s az egyéni megfigyeléseken alapuló becslések csalódást okozhatnak. "Hajlok arra, hogy egyetértsek a CENTCOM-mal, s ezek az anekdoták és információ-darabkák ígéretesen hangzanak, ám legyünk kicsit szkeptikusak és várjunk meg, amíg több, megbízható adatunk nem lesz" - fogalmazott O'Hanlon.
   
A múlt héten egyébként, szintén Steve Warren ezredes közlése szerint, az iraki Kirkuk mellett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kilencven harcosa tette le a fegyvert és adta meg magát az iraki kurd autonóm terület harcosainak, a pesmergáknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?