A volt Jugoszláviából származtak a fegyverek

<p>A párizsi merényletekben használt fegyverek egy részét a volt Jugoszlávia legnagyobb fegyvergyárában, a kragujevaci Zastava gyárban készítették - erősítette meg Milojko Brzakovic, a fegyvergyár igazgatója a Vecernje Novosti című belgrádi napilap szombati beszámolója szerint.</p>

  Brzakovic elmondta, hogy a szerb belügyminisztérium két nappal a november 13-i párizsi események után elküldött egy listát a merényletek helyszínén talált fegyverek sorozatszámával, ezek alapján pedig kiderült, hogy több fegyvert is a Zastava fegyvergyárban készítették, de még a volt Jugoszlávia szétesése, azaz az 1991-1995-ös délszláv háború előtt, feltehetően 1987-1988-ban.
   

"Hét-nyolc kalasnyikovról volt szó" - mondta az igazgató, majd úgy pontosított: az AK47-es jugoszláv verziójáról, a Zastava M70-es gépkarabélyról van szó. Ezt a fegyvert használta a jugoszláv néphadsereg, később pedig a jugoszláv hadsereg is.
   

Milojko Brzakovic felhívta a figyelmet arra is, hogy a háborút követően a szemben álló felek szabadon eladhatták a fegyvereket, így azok a környező országok hadseregeihez kerültek.
   

Zoran Dragisic, a Belgrádi Egyetem Védelmi Tanszékének professzora szerint a kragujevaci gyár fegyverei jelenleg több mint ötven országban találhatók meg, mert a volt jugoszláv tagköztársaságok mellett jelentős mennyiségű lőfegyvert és lőszert exportáltak a Közel-Keletre is. A törvényes út mellett pedig gyakran illegálisan is külföldre kerültek a fegyverek, főleg a kilencvenes években - tette hozzá.
   

A Zastava fegyvergyár jelenleg is működik, a szerbiai fegyveres szolgálatok mellett ellátja a vadászokat és a sportlövőket is, illetve exportra is készít fegyvereket.
   

Szerbiában minden engedélyezett lőfegyverre három illegálisan birtokolt puska vagy pisztoly jut, vagyis a mintegy egymillió regisztrált lőfegyver mellett az illegálisan tartott lőfegyverek száma meghaladja a hárommilliót. A helyzet a többi nyugat-balkáni országban is hasonló, a délszláv háborút, majd az 1998-1999-es koszovói konfliktust követően sokan megtartották fegyvereiket, illetve sokan a feketepiacon vásároltak pisztolyt vagy puskát. A szabályozáson néhány éve szigorítottak, így a fegyverkereskedelmet, valamint az exportot is a kormány felügyeli.
   

A szerb belügyminisztérium egy héttel a párizsi merényletek előtt jelentette be, hogy francia kollégáikkal felszámoltak egy fegyvercsempészláncot, amely Szerbiában és Franciaországban működött. Az akcióban Franciaországban kilenc, Szerbiában pedig négy embert fogtak el.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?