Juhos marad a polgármester Nádszegen

Nádszeg |

<p>Az alacsony részvételi arány miatt érvénytelen volt a polgármester, Juhos Ferenc leváltására kiírt népszavazás Nádszegen. A választásra jogosult lakosok 18,89 százaléka ment el szavazni.</p>

Deák László, a választási bizottság elnöke az ujszo.com-nak elmondta, a 3 192 választópolgár közül 603-an voksoltak a referendumon, 11 szavazat érvénytelen volt. 544-en egyetértettek Juhos menesztésével, 48-an a polgármester maradása mellett tették le voksukat. Legalább 50 százalékos részvétel kellett volna ahhoz, hogy a népszavazás érvényes legyen.

A referendumot a galántai járásbeli község képviselő-testülete kezdeményezte, elsősorban azzal indokolták a polgármester leváltását, hogy nincs együttműködés a képviselők és Juhos között. Kifogásolták egyebek mellett, hogy a polgármester figyelmen kívül hagyta a testület határozatait, nem válaszolt a képviselői interpellációkra és a község könyvelése sem megfelelő. A polgármester beadványt nyújtott be az ügyészségre a referendummal kapcsolatban. Juhos huszonegy éve vezeti a községet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?