Út a jubileum felé

<p>Az évek alatt sokan megfordultak a zenekarban. A mostani csapat &ndash; leszámítva a basszusgitárost &ndash; már nyolckilenc éve együtt van. Nagy László frontember szerint ez az eddigi legütősebb felállás.&nbsp;</p>

A Borostyán, komáromi verséneklő együttesünk jövőre megalakulása harmincadik évfordulóját ünnepli. Az alapítóval, Nagy László énekes-gitárossal és feleségével, Nagy Hollósy Zsuzsanna énekesnővel beszélgettünk, aki hegedűn játszik. 1986-ban biztosan nem gondoltatok arra, hogy a Borostyán ilyen hosszú pályafutás elé néz.Nagy László: Eleinte nem is terveztünk. Még nevünk sem volt. Érsekújvárott úgy mutattak be minket, hogy mi vagyunk a nevesincs együttes. A magyar költészet napján léptünk fel először Borostyán néven. Sokan mondják, hogy telitalálat a név. A versek örökzöld jellegét és örök értékét fejezzük ki vele. Sokat változott a zenétek az évek során.Nagy László: Az első felállást három fiú és három lány alkotta, mellettem egy-egy énekes, gitáros, nagybőgős, hegedűs és furulyás. Mindenki tudott énekelni, az volt az akkori csapat erőssége. Aztán sokáig azt mondták rólunk, hogy lírai hangú Borostyán vagyunk, mert a zenénk főleg gitárra, hegedűre és csellóra épült, a hangzást fúvósok egészítették ki.Nagy Hollósy Zsuzsanna: Manapság csellista helyett basszusgitárosunk és ütőhangszereseink vannak, ezáltal dinamikusabb, dúsabb, színesebb a zenei világunk. Kell is a sokszínűség, mivel minden versben más zene rejlik. Megismertük Horváth Ákost, akinek van egy ütőegyüttese, az Udu People. Bevettük a zenekarba, aztán egy másik tagot is a csapatból, Homoki Lászlót. A Borostyán zenéje velük, valamint Kántor Krisztina fuvolással és Hántai Ferenc basszusgitárossal kiteljesedett, kiforrott. A versek megzenésítése is változott?Nagy László: Részben igen. A mondanivaló mellett minden versnek van hangulata, s az hozza magával a zenét. Nem szoktam a költeményeket elemezni, az a fontos, hogy érezzük a zenei világukat. Néha gyorsan megszületik az alap, de előfordult olyan is, hogy több hónapig olvasgattam a verset, s csak azt tudtam, meg akarom zenésíteni. Sikerült is. Én találom ki a dallamot, aztán mindenki hozzáteszi a saját hangszerét. A fejünkben állandóan szól a zene, ami újabb és újabb ötleteket szül.Nagy Hollósy Zsuzsanna: Vannak, akik azt mondják, verset öt perc alatt is meg lehet zenésíteni, de az nem biztos, hogy kihozza a benne levő zeneiséget, és alátámasztja a mondanivalót. Valaha úgy is íródtak a versek, hogy muzsikát komponált hozzájuk a szerző. A zene tartalmasabbá, kifejezőbbé teszi a költeményt, közelebb hozza a gondolatiságát, a mélységét. A hangszerelés már közös munka, de Lacinak mindig konkrét elképzelései vannak. Ez jó. Beindítja a fantáziánkat. Sok-sok próba után áll össze a végleges változat. Évente mennyit koncertezik a Borostyán?Nagy László: Huszonöt, harminc fellépésünk van. Idén elsősorban a tavaly megjelent Üllői úti fák című CD-nket népszerűsítjük. Klasszikus versek szerepelnek rajta például Adytól, Radnótitól, Kosztolányitól, József Attilától. Általában meghívásos koncerteket adunk, de mi is ajánljuk a műsorainkat, az iskolásoknak rendhagyó irodalomórákat tartunk. A közönség általában vegyes. Az óvodástól a nyugdíjasig mindenki megfordul a fellépéseinken. Ha vegyes a közönség, akkor miért rétegműfaj a megzenésített vers?Nagy Hollósy Zsuzsanna: Leginkább azért, mert nem kap kellő publicitást. A rádiók nem játszanak megzenésített verseket sem tőlünk, sem a nagyoktól. Ha játszanának, népszerűbb volna a műfaj. De nem panaszkodunk. Többször is szerepeltünk a Magyar Televízióban, a koncertjeinkre is sokan járnak. Van még valami, amit nem sikerült megvalósítanotok?Nagy Hollósy Zsuzsanna: Tervek mindig vannak, ötletekből sincs hiány. Sok az olyan vers, amelyet már megzenésítettünk, de nem kerültek hanghordozóra, ezeket akarjuk felvenni. Sőt olyan is akad, amelyet már el is feledtünk. Van két gyerekműsorunk is. Szeretnénk egy gyerekeknek szóló lemezt is kiadni. Készítettünk néhány instrumentális dalt, azt a vonalat is folytatni akarjuk.Nagy László: Szeretnénk további, új hangszíneket vinni a zenénkbe, más irányba is elmozdulni, főleg a dzsessz felé. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?