Elvis fehér csizmája 13 millió forintos áron kelt el

<p>Elvis Presley fehér csizmája 45 ezer dollárért &nbsp;kelt el egy brit árverésen a hétvégén.</p>

A rock királyának lábbelijét egy brit gyűjtő vásárolta meg a wiltshire-i Devizesben szombaton megrendezett aukción. A csizmát Elvis 1968-ban viselte, amikor az NBC tévécsatorna műsorában az If I Can Dream című számot énekelte. Az énekes az egy hónappal korábban meggyilkolt Martin Luther King előtt tisztelgett a dallal. Presley előadása mélyen meghatotta a nézőket, mivel közben térdre esett, mintha imádkozna.    Az NBC-felvétel után Presley Charlie Hodge-nak ajándékozta a csizmát, aki a műsorban vele együtt lépett fel.    A csizma iránt nagy volt az érdeklődés a világ minden tájáról. Andrew Alridge, az árverés vezetője elmondta: nagyon elégedett, hogy a 38-45 ezer dollárra becsült relikvia végül a legmagasabb áron kelt el. Emlékeztetett arra, hogy a csizma afféle "Szent Grál" az Elvis-gyűjtők számára, mivel az If I Can Dream előadását a szórakoztatóipar történetének legfontosabb pillanatai között tartják számon.    A ritka relikvia árverését azért is nagy figyelem övezte, mert épp a napokban került a brit slágerlista élére az If I Can Dream címet viselő album az amerikai énekes átdolgozott és újrakevert dalaiból a Royal Filharmonikus Zenekar közreműködésével. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?