Elhunyt Fülöp Márton

<p>Hosszan tartó súlyos betegséget követően csütörtökön hajnalban, 32 éves korában elhunyt Fülöp Márton, a magyar labdarúgó-válogatott volt kapusa - adta hírül a Nemzeti Sport online kiadása.&nbsp;</p>

Az nso.hu emlékeztet arra, hogy a futballistánál 2013 júniusában rákbetegséget diagnosztizáltak, ezt követően megműtötték és kemoterápiás kezelésre járt.     Fülöp 1992-ben a BVSC-ben kezdte pályafutását, majd az MTK-ban mutatkozott be a felnőttek között. 2004-ben Angliába, a Tottenham Hotspurhöz szerződött. Kölcsönjátékosként játszott a Chesterfieldnél, a Coventry Citynél, majd a Sunderlandnél is, amely 2007-ben végleg szerződtette. Szintén kölcsönben szerepelt ezt követően a Leicester Citynél és a Manchester Citynél is, 2010-ben az Ipswich Townhoz igazolt, majd a West Bromwich Albionhoz és az Aszterasz Tripoliszhoz került.    A honlap beszámolója szerint a magyar válogatottban Lothar Matthäus kapitánysága alatt, 2005. május 31-én, Franciaország ellen debütált, s a címeres mezt összesen 24 alkalommal húzhatta magára.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?