Megtisztelő felkérést kapott a Czuczorosok Énekkara

Érsekújvár |

<p>Nagy sikere volt a Czuczor Gergely Alapiskola egykori tanulóiból álló kórusnak azon a gálaműsoron, melyet az intézmény hármas évfordulóján rendeztek.</p>

A Czuczorosok Énekkarának fellépése tette még hangulatosabbá azt az ökumenikus szentmisét is, melyet az iskola közössége az érsekújvári római katolikus plébániatemplomban tartott.

Az első énekkar az 1958/59-es tanévben kezdte működését, az akkori Tizenegyéves Magyar Tannyelvű Középiskolában, és csaknem nyolcvan tagja volt. Vegyes karként léptek fel, mert a kórus tagjai voltak a gimnázium diákjai is. Később az alapiskola és a gimnázium különválását követően ez a szép hagyomány megszakadt. Az alapiskolában többen is vállalták a kórusvezetéssel járó feladatot. Az alsó tagozaton Trelaj Gézáné, Krpelán Ágnes, a felső tagozaton Gémesi Irén, Kopasz Csaba, Kárász Eszter, Szaló Éva és Pethes Emese tartotta szívügyének, hogy ne szakadjon meg a munka, a közös éneklés hagyománya. Öt évvel ezelőtt az iskola volt diákjaiból, énekkarosaiból és pedagógusaiból alakult meg újra a Czuczorosok Énekkara. Alkalmi zenekara van a csapatnak, melyben Fekete Tamás, Hugyivár Ádám és Borka Dávid játszik. Szaló Éva, a Czuczorosok Énekkarának jelenlegi vezetője elmondta, az alapiskola egykori tanulói a mai napig a legszebb emlékeik között őrzik az énekkari fellépéseket. „Találkoztak az egykori énekkari tagok és megbeszélték, hogy jó lenne ismét együtt énekelni. Rendszeresen próbálunk, először könnyebb műfajjal, Zorán-számok feldolgozásával kezdtünk. Később azonban komolyabb darabok kerültek a repertoárunkba. Nehéz betanulni a háromszólamú dalokat, és nem könnyű egyeztetni a próbákat a család, illetve az egyéb teendők miatt. Jelenleg mintegy harminc állandó tagunk van. Nagy akarat és elszántság kell a közös munkához. Olykor látok a próbákon új arcokat, aztán ismét eltűnnek, de van egy állandó csapatunk” – mondta Szaló Éva. Az egykori alapiskolások és kórustagok között baráti kapcsolat van, és előfordul, hogy közösen ünnepelnek, a próbákon olykor felidézik az iskolai fellépéseket. Megtisztelő felkérést kapott a közelmúltban a Csengő Énekszó országos versenyének szervezőitől az érsekújvári csapat, műsorukkal jövő tavasszal közreműködhetnek a nyitóünnepségen. Új ötletekkel, népdalfeldolgozásokkal készülnek a nem mindennapi bemutatóra, a repertoárban szerepel egy olyan dal, melyet az alapiskola egykori énekkara is előadott.

Állandó résztvevői a Czuczorosok, itt a helyetek! című jótékonysági rendezvénynek, melynek teljes bevételét a tehetséges magyar tanulók támogatására fordítja az alapiskola szülői szövetsége. Emlékezetes marad a Czuczorosok Énekkarának tavaly augusztusi fellépése. Szent István napján nagyszabású bemutatóval ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját az Érsekújvári Rockszínpad. A Jézus Krisztus Szupersztár című musical egyik érdekessége volt, hogy első alkalommal kísérte élő zenekar és kórus a csapat előadását, több mint száz szereplő lépett színpadra.

Legközelebb az ebedi éneklőcsoportot mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?