Ifjú Szivek: képviselő táncolt, pártelnök énekelt

Pozsony |

<p>Több mint 160 egykori Ifjú Szivek-tag &ndash; táncosok és kórustagok &ndash; lépett fel a szombati kettős jubileumi gálaműsoron. Professzor és képviselő a táncosok között, pártelnök énekelt.&nbsp;</p>

60 évvel ezelőtt alakult meg 
az Ifjú Szivek, amely hosszú évtizedeken át fogta össze 
a Pozsonyban élő, tanuló, dolgozó, a népi kultúra iránt elkötelezett fiatalokat. Aztán 15 éve nagyot fordult a világ, és az amatőr tevékenység helyébe a hivatásos táncszínházi munka lépett.

Erre a két évfordulóra emlékezett a Szivek szombati, nagyszabású jubileumi gáláján a pozsonyi Hviezdoslav Városi Színházban. Az ünnepi műsor első részében a mai társulat mutatta be egyik utolsó, egész estés műsorát, a Kakukktojást, a második rész pedig nagy Ifjú Szivek-retrospektívet kínált, több mint 160 egykori szivessel, kórustagokkal és táncosokkal.

A dupla évfordulóra verbuválódott alkalmi énekkar fellépése és a táncszínház utánpótláscsapataként működő Pozsony Táncegyüttes ízelítője után egészen a hetvenes évekig vándoroltunk vissza az időben az egyes időszakokra jellemző koreográfiák – egyebek mellett a tánckar meghatározó vezetői, Varga Ervin, Katona István, Kvocsák József jellegzetes stílusát tükröző táncok – sűrűjében.

Szombaton 750 néző látta a jubileumi gálát. Aki a hat évtized alatt valaha is részese volt az Ifjú Szivek sikerének, az a személyes élményeit eleveníthette fel. Aki ezek híján érkezett, átfogó képet kaphatott arról, miként változott a folklór színpadi megjelenítése, a néptáncon alapuló színpadi nyelv az idők folyamán.

A táncosok között fellépett többek között Mészáros András filozófia professzor, Biró Ágnes volt kulturális államtitkár, valamint Solymos László képviselő, a Híd frakcióvezetője, a kórusban Berényi József MKP-elnök is énekelt. Nézze meg galériánkban, milyen volt a régi szivesek fellépése. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?