Nem alkotmányba ütköző, de ártalmas

Pozsony |

<p>A Fico-kabinet által bevezetett minimáladó nincs ellentétben az alkotmánnyal &ndash; derül ki az Alkotmánybíróság legújabb döntéséből.&nbsp;</p>

A minimáladót az idei évtől kell fizetniük a veszteséges cégeknek, az ügy a Híd képviselőinek a kezdeményezésére került az Alkotmánybíróság elé még tavaly tavasszal. A beadványt több képviselő is aláírta minden ellenzéki frakcióból. Ivan Švejna, a Híd alelnöke a beadványt tavaly azzal magyarázta, hogy a „veszteségadó” ellentétes az alkotmány egyes rendelkezéseivel. Példaként felhozta, hogy az alkotmány minden állampolgár számára garantálja a vállalkozás jogát, a minimáladó ugyanakkor nem más, mint egyfajta illeték azért, hogy az állampolgárok élhessenek ezzel az alkotmányos jogukkal. Az Alkotmánybíróság ezt az érvelést nem ismerte el, Švejna szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy a minimáladó ne ártana a vállalkozóknak, és ne járulna hozzá az állástalanok számának növeléséhez. „Tiszteletben tartjuk az Alkotmánybíróság döntését, de ha a jövő évi parlamenti választásokat követően kormányra kerülünk, felszámoljuk a minimáladót” – tette hozzá a Híd alelnöke. A társaságok a minimáladót először idén tavasszal fizették be, amikor a 2014-es bevételeik után nyújtották be az adóbevallásukat. Azok a cégek, amelyek nem áfafizetők, és a forgalmuk nem haladja meg az évi 500 ezer eurót, évi 480 eurót fizetnek. Egy ugyanilyen forgalommal rendelkező áfafizető társaság számára ez az összeg 960 eurót tesz ki. Az 500 ezer euró feletti éves forgalmú társaságok – függetlenül attól, hogy áfafizetők vagy sem – 2880 eurót fizetnek. A minimáladót a társaságoknak az alapításukat követő egy évben nem kell befizetniük, miközben ez az adónem nem érinti az egyéni vállalkozókat. A nyereséges társaságok a befizetett minimáladót a befizetést követő három év folyamán leírhatják a társasági adójukból. (vlv)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?