Daniel Tupý hosszú éjszakája

Pozsony |

<p>Neonácik vagy alvilági bűnözök között kell keresni Daniel Tupý gyilkosát? Az egyik legnagyobb szlovákiai maffiavezér is érintett az ügyben, vagy a jobboldali szélsőségesek akarták megfélemlíteni a &bdquo;másképp gondolkodókat&rdquo;?</p>

Tíz éve történt, hogy a 21 éves egyetemistát, Daniel Tupýt ismeretlen tettesek meggyilkolták a pozsonyi Tyrš rakparton, és az elkövetők továbbra is szabadlábon vannak. Az elmúlt tíz évben még csak arra sem kaphattunk egyértelmű választ, valóban neonáci szélsőségesek állnak-e a támadás mögött.

Egy halott, hat sérült

Daniel Tupý, a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója 2005. november 4-ének estéjén esett egy brutális támadás áldozatául Pozsony-Liget-faluban, amikor maszkos támadók bántalmazták több társával egyetemben. A támadók bokszerekkel és késekkel voltak felfegyverkezve, Tupýn kívül még hatan sérültek meg, egy közülük súlyosan. A gyilkosság nyomán komoly társadalmi összefogás alakult ki, amelynek keretén belül félmillió eurós nyomravezetői díjat is felajánlottak. A bűntényt követően számos tüntetés és rendezvény zajlott az ország különböző pontjain a szélsőségesek megfékezéséért, a Tyrš rakparton pedig emlékművet emeltek Tupý és a szélsőségesek más áldozatai emlékére.

Neonácik vagy a maffia

A rendőrség néhány héttel az események után a nyomozás lassúságát azzal magyarázta, hogy a bűntény gyorsan és az éjszaka leple alatt zajlott le. 2006 őszén napvilágra került információk szerint neonáci szélsőségesek kellett, hogy a történtek mögött álljanak – ezt a nyomozati anyag alapján a meggyilkolt diák édesapja közölte a sajtóval.

2008-ban Robert Kaliňák belügyminiszter bejelentette, hogy őrizetbe vettek négy embert a Tupý-eset kapcsán, egyiküket gyilkosság, hármukat pedig testi sértés vádjával. Több szempontból is fordulat állt be az ügyben, a gyanúsítottak – Richard Hrotka, Dávid Vyskočil és Ján Sedlák – ugyanis a pozsonyi alvilághoz tartozó személyek voltak. Később még két személyt őrizetbe vettek (Róbert Janečeket és Michal Blažíčeket), akik végül szabadlábon védekezhettek. A 2009 júniusában zajlott tárgyaláson az ügyész elismerte, hogy a vádlottak ellen nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték. A Pozsonyi Járásbíróság ezt követően az összes vádlott esetében felmentő ítéletet hozott. 2010-ben megszüntették az ügy kivizsgálására létrehozott különleges nyomozócsoportot, amivel a belügyi tárca tulajdonképpen beismerte, hogy tanácstalanok a nyomozás további menetét illetően.

2010 novemberében azonban további személyeket hallgattak ki, és az akkori belügyminiszter, Daniel Lipšic is azt nyilatkozta, újabb lépéseket tesznek az eset kivizsgálása érdekében.

Piťo: nem mi voltunk!

Az idei évforduló kapcsán Daniel Tupý, az áldozat édesapja az Aktualne.sk hírportálnak elmondta, a pozsonyi alvilág állítólagos feje, a Piťo néven ismert Juraj Ondrejčák személyesen kereste fel, hogy biztosítsa, nem az ő emberei állnak a gyilkosság mögött. „Nem tűnt olyan jó színésznek, hogy megjátszotta volna, amit mondott” – mondta Tupý.

A rendőrség 2012-ben felfüggesztette a nyomozást Tupý meggyilkolásának ügyében. „A felfüggesztés egyelőre marad, ám a nyomozók továbbra is igyekeznek olyan információkat gyűjteni, amelyek alapján folytatható volna az eljárás” – nyilatkozta Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a TASR hírügynökségnek. A felfüggesztés után a büntetőjogi eljárásról szóló törvény szerint akkor végezhetőek további műveletek, amennyiben azok a felfüggesztés megalapozottságát vizsgálják, vagy a gyanúsított őrizetbe vételére irányulnak.

Szalay Zoltán

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?