2420 állást kínáltak a komáromi munkabörzén

Komárom |

<p>Huszonnyolc munkáltató, illetve munkaerő-kölcsönző ügynökség összesen 2420 szabad munkahelyet kínált a Regionális Munka- Szociális és Családügyi Hivatal által rendezett állásbörzén Komáromban.</p>

Bemutatkoztak a tágabb régió szakközépiskolái is, amelyek különböző bemutatókkal, látványos standokkal igyekeztek felhívni magukra a pályaválasztás előtt álló kilencedikesek figyelmét. A diákok igénybe vehették a munkahivatal szakembereinek segítségét is, akik számítógépes programmal modellezték, hogy az adott diáknak az adottságai, érdeklődési köre alapján mely szakma irányába kellene elindulnia. Az álláskínálatok között túlnyomó többségben volt az operátori munkakör, de több helyre kerestek gondozókat, egészségügyi nővéreket, raktárosokat, targoncásokat, hegesztőket, műszerészeket, őrző-védőket és autóbusz-vezetőket is. CNC programkezelőkből folyamatosan hiány van, ők szinte azonnal el tudnak helyezkedni. Idén először vett részt az állásbörzén egy németországi munkaközvetítő ügynökség. Képviselőjük, Molnár Éva elmondta, társaságuk most nyit a magyarországi és a szlovákiai piac felé, Szlovákiában egy hete mutatkoztak be a pozsonyi börzén, ott kaptak meghívást az EURES komáromi képviselőitől a komáromi rendezvényre. Idősgondozókat, műszerészeket, operátorokat, de labor-asszisztenseket is keresnek. Az egyik magyarországi ügynökség ügyvezető igazgatója, Jó Dobronya Beatrix szerint Északnyugat-Magyarországon már hiány van kétkezi munkásokból, ezért is járják rendszeresen a dél-szlovákiai állásbörzéket. „Jó tapasztalataink vannak a szlovákiai munkavállalókkal, munkamoráljuk magasabb, mint az otthoniaké, és a fluktuáció is alacsonyabb a körükben – mondta az ügyvezető. – A megbízó cégtől függően vagy szállást nyújtunk, vagy megoldjuk a dolgozók utaztatását.” Mária Poláčkovától, a hivatal igazgatójától megtudtuk, a Komáromi járásban szeptemberben 14,11 százalék volt a munkanélküliek aránya (0,40 százalékkal kevesebb, mint az hónappal korábban), az álláskeresők száma 8717 volt. Sajnos, közel 60 százalékuk, 5084 személy több mint egy éve szerepel a nyilvántartásban. Szeptemberben 472 friss végzős jelentkezett a munkahivatalban, 122 felsőfokú és 350 középiskolai végzettségű. „A múlt hónapban 730 személyt töröltünk a nyilvántartásból, jó hír, hogy közülük 478-nak sikerült munkaszerződést kötnie” – számolt be az igazgatónő.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?