Drága konferencia: a tárca söprögetni fog

Pozsony |

<p>Jelentősen szűkítették az állami Slovak Business Agency (SBA) ügynökség elnökének, Branislav Šafáriknak a jogköreit. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy leváltják-e posztjáról az e heti, nagy valószínűséggel túlárazott TechMatch konferencia szervezése miatt.</p>

Vazil Hudák gazdasági miniszter a kormány szerdai ülése után kijelentette, meg kell várni az ügynökségnél végzett könyvvizsgálat eredményeit, ezek alapján döntenek a további lépésekről. Šafárik egyetlen büntetése jelenleg az, hogy nem köthet újabb szerződéseket. A tilalom nélkül sem tudna túl sok új szerződést tető alá hozni, ugyanis az ügynökség éves, 1,5 millió eurós költségvetésének nagy részét, 1,4 milliót a konferenciára akarta elkölteni. Šafárik csak a sajtó és a közvélemény nyomása után jelentette be, hogy a konferencia végeredményben akár 300 ezer euróval is olcsóbb lehet. A 60 ezres előadóA konferencia kiadásainak egyik legvitatottabb pontja az előadókra költött kiadás, amely elérte a 600 ezer eurót. A konferencia sztárja, az Apple volt marketingigazgatója és Steve Jobsnak, az Apple atyjának egykori munkatársa, Guy Kawasaki 60 ezer eurót kapott előadásáért, ami – bármennyire meglepőnek tűnik is – nem sok. Az informatika világának legelismertebb szakértői ugyanis kisebb összegért szóba sem állnak a szervezőkkel. „Úgy érzik, hogy a tapasztalatom és a mondanivalóm nem ér meg ennyi pénzt?” – kérdezte Kawasaki a Twitteren egy férfitől, aki a honoráriumára tett megjegyzéseket. Az a lényeg, kit ismertS mit kapott a hallgató ennyi pénzért? Mosolygós, szlovák hokimezben beszélő Kawasakit, aki amerikai stílusban mesélt arról, mit tanult meg Steve Jobstól. Kawasaki tudja, hogy olyan előadóból, mint ő, sok van a világon, ezért valami pluszt kell felkínálnia. S ez a plusz az, hogy Jobs eredeti csapatának volt a tagja, annak a csapatnak, amely a piacra dobta az első Macintosh számítógépet. A leendő vállalkozóknak általános tanácsokat adott: legyetek egyediek, előrelátók; de amikor mondanivalóját az Apple-ben átélt élményekkel fűszerezte meg, még az is felfigyelt, aki hasonló tanácsokat már milliószor hallott. Egy másik kulcsfontosságú tanácsa úgy hangzott, hogy a vállalkozóknak a siker eléréséhez szocializálódniuk kell. S hogyan lehet elkezdeni ezt a folyamatot? Mindenképpen a közösségi portálokon. Az inspiráció kedvéért megmutatta saját Facebook-profilját. „Nincs rajta az autóm, a kutyám fényképe, de Russel Crowe fotója sem a Gladiátorból. Az én mosolygós fényképemet látják, amelyről sugárzik, hogy vidám fickó vagyok” – mondta Kawasaki. Amerikaiak a háttérbenA konferencián viszont nem csak annak ára érdekes. A szervezésre kiírt tendert az Adam M. Studio tervezőiroda nyerte meg, mivel a versenyre más cég nem jelentkezett. A héten viszont kiderült, hogy a konferenciát valójában az amerikai, magánkézben levő US Market Acces Center (US MAC) szervezte. A honlapján megjelent információk szerint a konferencia résztvevőit, illetve az előadókat idén tavasszal kezdték keresni, holott az SBA a konferencia megszervezésére csak augusztus 19-én írta ki a tendert. Azt, hogy milyen kapcsolatban van az állami SBA a US MAC társasággal, lehetetlen kideríteni. A szerződések központi nyilvántartásában egyetlen olyan szerződést sem találni, amelyben szerepelne az amerikai társaság. Az eredeti magyarázat szerint a US MAC a győztes Adam M. Studio tervezőiroda partnere volt. Jelenleg viszont már olyan magyarázat is megjelent, hogy az amerikaiak az SBA partnerei, segítettek a versenyfeltételek előkészítésében. Hudák szerint az SBA gazdálkodását múlt héttől vizsgálják. „Megnézik a közbeszerzési eljárást, mi alapján válogattak partnereket, ki szervezete végül a konferenciát” – válaszolta Hudák arra a kérdésre, mit szól hozzá, hogy az akciót amerikaiak szervezték. A Sme napilap információi szerint teljesen mindegy, milyen eredménnyel végződik a vizsgálat, Šafárikot a jövő héten leváltják. A döntéssel a ma záruló konferencia befejezéséig várnak. (dem, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?