Igazgató úr, tényleg az a célunk, hogy egyre butábbak legyünk?

<p>A Nagy Ferót például egyenes gyereknek tartom. Értéket meg színvonalat nyomokban sem képvisel, de nem árul zsákbamacskát. Iksz évvel ezelőtt éppen egy folyóparti fesztiválon voltam. Felment a színpadra, és így kezdte a műsort: &bdquo;Akartok butulni meg hülyülni? Hát ezért jöttünk ide.&rdquo;</p>

Az úgynevezett kultúra olyan, amilyen a közönség. Adott helyen belefér a Nagy Feró, mert például az európai identitás is jól elvan a liberális kultúraszemlélettel. Lehet időnként otromba és provinciális; nem gond, amíg jobb helyeken nagyobb a kereslet a nívóra és több pénz is jut rá. Az oktatásügy sokkal kényesebb terület, az nem lehet végletesen liberális és megengedő. Civilizált államban az internet korában olyanra nincs példa, hogy egy otromba és provinciális tanár minden következmény nélkül rasszista meg antiszemita szólamokkal hőzöngheti tele a tantermet meg a virtuális közösségi teret. És nemcsak azért nem teheti, mert az ilyesmi jogi konzekvenciákat is maga után vonhat. Várható volt a komáromi gimibotrány kipattanása. Azon csodálkozom, hogy ez csak most, a hetekben történt meg, mert nem tegnap lett túltolva a bringa. Ha valakiről tudvalevő, hogy szélsőjobbos szeánszok árpádsávos díszlete előtt szokta produkálni a szociopátiás elmekór szaniszlói típusát, megszállottan hőbörgi a zagyvaságot valami zsidó háttérhatalom nemzetellenes összeesküvéséről, azt nem szokás fölengedni a katedrára. Ha pedig a történet egészen odáig fajul, hogy golyót meg kötelet kíván azoknak, akik adott politikai kérdésről másképp vélekednek vagy az övétől eltérő ideológiai platformon vannak, és ezeket „cionista férgeknek” nevezi, akkor szinte mindenki számára nyilvánvaló az egyenlet: ez egy náci. (Tényleg csak a többiek kedvéért: azért náci, mert amikor Európa egyes részein a két világháború között egyre nagyobb számban jelent meg az a fajta lény, amelyik így vélekedett konkrét csoportokról, illetve ez volt a szándéka velük, azt már akkor is úgy hívták, hogy náci, meg azóta is úgy hívják, hogy náci.) A dolog taxonómiai részével akkor nagyjából megvagyunk. Lehetne még tovább rendszertanászkodni, hogy a tanár úr csíkosnáci vagy csak pöttyösnáci, de momentán ez engem nem foglalkoztat. Meg máskor se. Civilizált korban és helyen, ha egy tanár lemegy náciba, egy magára kicsit is adó oktatási intézmény illetékes szerve olyan röppályán tessékeli kifele, hogy landolásnál a nyekkenése lehetőleg valamit tompítson az általa okozott botrányon. Ez nem képezheti mérlegelés tárgyát. Ha valahol ezt mégsem teszik meg, azzal az oktatási intézménynek és az oda járó diákoknak okoznak jóvátehetetlen kárt. Meg nem csak nekik. Arról van szó, hogy naiv és tudatlan gyerekek elméjét rasszizmussal meg nácizmussal telerakni ritka ocsmány perverzió. Olyan perverzió, ami a büntetőjog illetékességébe tartozik. A legsötétebb rezsimekben szokás ilyen ideológiákkak gyerekagyakat mosni. Attól még inkább fölháborító a történet, hogy ezt közpénzből fedezett fizetésért csinálhatja a „tanár úr”. Az ilyen konfliktusszító klinikai esetre általában jellemző, hogy a logikai összeférhetetlenség abszolút nem zavarja. Az iszlám nevében elkövetett terrorizmus például teljesen rendben levő, ha Izrael zsidó lakossága ellen irányul. A nyolc-tíz éves gyerekeket rugdosó garázdát pedig az egekig magasztalja, mert azok itt muszlim terroristák, akik most konkrétan pár óráig vagy napig Magyarországon vannak, amíg sikerül továbbállniuk, és hát addig is a hazát néhány rúgással mindenképp meg kell tőlük védeni.  Ez az alkat olyan sötét és mérgező, mint a gázgyári iszap. Úgy oldja a saját frusztrációit, hogy könnyen manipulálható gyerekeket tanít gyűlölni. Azért, mert ha mások is fortyognak a frusztrációtól, akkor ő már nem annyira kirívó eset. A sok gyerek pedig, akibe a tébolyt mantrázza bele, kiforratlan személyiség, nagyon érzékeny korban van, és elrémisztően könnyű pszichés deformációkat okozni bennük. Szélsőségesen gátlástalan az a személy, aki gyerekeket deviáns eszmékkel fertőzve próbál követőkre találni, hogy önmaga számára elviselhetővé tegye a saját szorongásait. Nos, eddig lehetett azt mondani, hogy nem tudjuk, mi folyik az órákon, bár egy ilyen kijelentés életszerűségével kapcsolatban indokoltan merülnek fel kérdések. Ami ott folyik, az eddig is bőségesen képezte beszámolók tárgyát nemcsak az iskola épületén belül, hanem azon kívül is, és ha van rá indok, egy igazgató vagy egy osztályfőnök ezt célzottan is felmérheti. Itt nem arról van szó, hogy a kolléga csak „rosszul csomagolja a mondanivalóját”. Nemcsak a forma, a tartalom is minősíthetetlen, beteg és romboló, ezért vállalhatatlan kellene, hogy legyen. Az ilyen szennyesre nem megoldás, hogy kifordítom és elsuvickolom a szekrény aljába, majdcsak leül előbb-utóbb a téma. Téves az a vélekedés, hogy ez is csak egy három napig tartó csoda. A csodához ennek aztán az égvilágon semmi köze. Ez szégyen. A tanári hivatás meggyalázása. Másrészt nem három napig, hanem hosszú évek óta tart.Ha viszont a tanár továbbra is élvezni fogja az igazgató és/vagy az iskolatanács bizalmát, akkor az oda járó és a felvételizni szándékozó gyerekeket, az ő szüleiket és a széles nyilvánosságot minimum a gimnázium honlapján szükséges lenne tájékoztatni, hogy intézményünknek van egy nem standard sajátossága: a mi tantestületünk tagja gondoskodni szokott a nálunk tanuló gyerekek rasszista, antiszemita és náci ideológiával való elbutításáról. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?