Nincs egyezség a hokiban

Pozsony |

<p>Ha 2016. június 30-ig nem kerül sor a Szlovák Jégkorongszövetség (SZĽH) rendkívüli kongresszusára, Igor Nemeček elnök lemond posztjáról.</p>

Egyelőre nem született megállapodás a SZĽH vezetése és a válogatott bojkottját meghirdető 52 játékos között. A felek ugyanis múlt hétfőn nem írtak alá közös memorandumot, Nemečekék és Handzušék is (utóbbi képviseli az elnökválasztás új alapszabályok szerinti megismétlését követelő játékosokat) saját verziót szövegeztek meg. A két dokumentum legfőbb eltérése – azon túl, hogy a játékosoké kidolgozottabb hatást kelt, törvénycikkelyekre, az alapszabály odavágó passzusaira hivatkozik –, hogy Handzušék változata szerint a szövetség vezetésének még a rendkívüli kongresszus előtt le kellene mondania. Igor Nemeček tegnap tartott sajtótájékoztatóján elmondta, nem enged ennek a nyomásnak. „Elkészítjük a szövetség új alapszabályát, amelyet a SZĽH jövő májusi tanácsának kell jóváhagynia, és ott javasolni fogom rendkívüli közgyűlés összehívását, június 30-ai legkésőbbi dátummal. Ha ez mégsem valósulna meg, június 30-ai hatállyal akkor is lemondok, és ezzel elindítom azt a mechanizmust, amely végén mindenképpen sor kerül a rendkívüli kongresszusra. A játékosoknak sajnos ez sem elég, de én nem parancsolhatom meg a SZĽH tanácsának, hogyan döntsön” – mondta Nemeček, hozzátéve, pénteken mailben elküldi a memorandum szövetség-féle változatát valamennyi bojkottot hirdető játékosnak. Nemeček szerint Handzušék azt szeretnék, ha az elnök és a végrehajtó bizottság tagjai garantálnák, hogy minden körülmények között lemondanak, és a rendkívüli kongresszus esetén sem várnák meg, míg leváltják őket. A két memorandum egyébként egybehangzóan leszögezi, hogy Zdeno Cíger szövetségi kapitány a válogatott kialakításánál nem fogja hátrányosan megkülönböztetni a bojkottot aláíró játékosokat. A hokisok pedig vállalják, hogy nem fogják visszautasítani a válogatottban való szereplést, kivételt csak egészségi problémák és komoly családi okok miatt kaphatnak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?