Kisebb vagyonért kelt el a Titanic étlapja

New York |

<div>Kisebb vagyonért, mintegy 80645 eurónyi összegért kelt el a Titanicon felszolgált utolsó ebéd étlapja egy New Yorkban szervezett online árverésen.</div><div>&nbsp;</div>

A szerdai aukción az elsüllyedt luxushajó 1. számú mentőcsónakjában megmenekült további két tárgyra is lehetett licitálni. Az étlapot a "pénzes csónakként" emlegetett 1. számú mentőcsónak egyik utasa vitte magával a tragikus sorsú hajóról: a dokumentum árát előzetesen 50-70 ezer dollárra becsülték, ám végül 88 ezer dollárért (25 millió forintért) kelt el a Lion Heart Autographs aukciósház szeptember 30-ára meghirdetett árverésén. Az aukciót a roncsok megtalálásának 30. évfordulójára időzítették. Az első osztályon utazó Abraham Lincoln Salomon egyike volt azon maroknyi embernek, akik a sajtó által később "pénzes csónakként" emlegetett mentőcsónakba szálltak be. A negyven férőhelyes csónakban mindössze tizenketten ültek, közülük heten a legénység tagjai voltak. A híres divattervező Lucy Duff-Gordont és a férjét, Sir Cosmo Duff-Gordont annak idején azzal vádolták meg, hogy lefizette a legénységet, ne induljon további hajótöröttek keresésére. Az ügyben indult nyomozás azonban a vádat alaptalannak találta. A menükártya szerint sózott marhahúst, gombócot és más ízletes fogásokat szolgáltak fel az utolsó ebéden. Salomon a Titanic törökfürdőjének belépőjét is magával vitte a hajóról, a harmadik, árverésre bocsátott Titanic-relikvia pedig egy levél volt, amelyet Mabel Francatelli, Lucy Duff-Gordon alkalmazottja írt Salomonnak a New York-i Plaza Hotel levélpapírjára, hat hónappal a katasztrófa után. A belépő 11 ezer dollárért (3 millió forintért), a levél pedig 7500 dollárért (2 millió forintért) cserélt gazdát. A Lion Heart Autographs tájékoztatása szerint a tárgyakat a mentőcsónakban megmenekült egyik túlélő örököse egy férfinak adta, az ő fia bocsátotta most azokat árverésre. A vásárlók személyét nem hozták nyilvánosságra. Az 1912-ben elsüllyedt legendás óriásgőzös roncsait 1985. augusztus 31-én találták meg az Atlanti-óceán fenekén.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?