Hétvégén sokfelé futhatunk

<p>Akik szeretnék, azok aktívan tölthetik a melegnek ígérkező októberi hétvégét. Szlovákiában, Magyarországon, illetve nemzetközi porondon is számos futóversenyen állhatnak pályára a tömegsport szerelmesei.</p>

Péntek este Nyitrán lesz éjszakai futás. Munka után még elérhetik, a rajt 20 órakor van. Akik az 5 kilométeres távot választják, azok a családon belüli erőszak áldozatainak oltalmat nyújtó Slniečko  központot támogathatják. Van 10 kilométeres táv is, itt két azonos kört kell teljesíteni. A pálya a belvároson át vezet. Szombaton két terepfutás is lesz, Illaván a Vápečre lehet felfutni. Ide hobbifutók ne menjenek, a táv 22 kilométeres, ami ugyan teljesíthetőnek tűnik, de az össz-szintemelkedés 1000 méter. A verseny kilenckor kezdődik. Modorban a „Muflon kros” verseny résztvevőire 9200 méter vár, amelyet 320 méter szintkülönbség nehezít. A szintén erre a szombatra tervezett, miavai Rugged Race Extreme 17 kilométeres verseny szerezési okokból elmarad, ide senki ne utazzon. A komáromi járásbeli Szentpéter községben az egészségért futhatnak. A versenyközpont a helyi szlovák iskolában lesz, 8 órától lehet regisztrálni. A leghosszabb táv itt hat kilométer, amit négy 1200 méteres körrel róhatnak le.  Akik a cseh fővárosban vannak, azokat az 5 és a 10 kilométeres Runtour várja. Vasárnap Kassán kerül sor kassai Nemzetközi Békemaratonra, melyre rekordszámú résztvevőt várnak a szervezők. Itt maratoni és félmaratoni távon lehet indulni, illetve vannak rövidebb váltóversenyek is. Aki nyugat-szlovákiai, és nem akar Kassáig utazni, Győrben is futhat maratont és félmaratont, bár a maratont itt csak mazochista olvasóinknak ajánljuk, a 42 kilométerhez a 7032 méter hosszú körpályát hatszor kell körbefutni. Aki ide megy, keljen fel időben, a rajt 8 órakor van. Maratont az ausztriai Bregenzben is futhatunk, a Bodeni-tó körül.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?