Ákos: itt a 18. szólóalbum, a Még egyszer

Budapest |

<p>Még egyszer címmel megjelent Ákos 18. szólóalbuma, amely három évvel követte a legutóbbi teljes stúdióanyagot, a 2084-et. A dalszerző, előadó december 17-én a Papp László Budapest Sportarénában mutatja be csapatával az új anyagot.</p>

"2015-ben már nincs sok értelme albumot, CD-t készíteni, de én ódivatú zenész és szerző vagyok és még hiszek a kézbe vehető korongban, és fontosnak tartom azt is, hogy képanyagot és dalszövegeket adjak a rajongók kezébe. A lemezen 13 szám szerepel, közülük nyolc teljesen új, ötöt korábban már közzétettünk" - mondta Kovács Ákos a keddi budapesti sajtótájékoztatón.
    A szintirockos új lemezen Ákost (szövegek, zenék, ének, gitár, szintetizátorok, ütőhangszerek), Hauber Zsolt és Lepés Gábor (zenék, szintetizátorok), valamint Bánfalvi Sándor (dob) egészítette ki.
    Ákos tavaly májusban jelentette be, hogy ismét együtt dolgozik Hauber Zsolttal, akivel 1988-tól 1995-ig a rendkívül sikeres szintipop zenekarban, a Bonanza Banzaiban (a harmadik tag Menczel Gábor volt) zenélt és készített kilenc albumot. Az együttműködés első közzétett dala az Újrakezdhetnénk volt, amelyet 2014 végén az Igazán című lemezen további négy új szám követett. Az EP címadó dala a YouTube-on a hárommilliós nézettség közelében jár és az ezen a héten szombaton Győrben befejeződő, 170 ezres látogatottságú koncertturné is erre épült.
    Az új anyagon a korábban nem hallott szerzemények közül a címadó Még egyszerhez készült videó (ennek bemutatója szintén kedden volt) az első olyan 360 fokos magyar klip, amely mobileszközökön és speciális, virtuálisvalóság-szemüvegeken is megtekinthető. Slágernek ígérkezik az Ugyanúgy és a Kedvesnővérek, az Átölel pedig akusztikus hangszerelést kapott. Az egységes megszólalású anyagon a szintetizátorok mellett vonósok, élő dob, rengeteg elektromos- és akusztikus gitár, valamint basszusgitár is megszólal.
    "Lényegében az Igazán című turné előadásai közötti szünetekben rögzítettük a lemezt. Dinamikus, ha úgy tetszik, audiofil anyag lett, a hangzást csapatmunkában, közösen alakítottuk ki. Nagyon élveztem ezt a fajta munkát, korábban előfordult, hogy egy lemezt teljesen egyedül készítettem el" - mondta Ákos.
    A felvételt Lepés Gábor hangmérnök rögzítette és keverte Ákos stúdiójában, a borítófotókat Emmer László és Juhász Viktor fotóművész készítette.
    A hanghordozó országos megjelenésének napján, kedden zártkörű minikoncertet tart Ákos és zenekara a budapesti Akvárium Klubban, amelyre az énekes Facebook oldalának játékában résztvevő rajongók nyerhettek ötszáz belépőt. A produkció december 17-i hivatalos, Arénabeli bemutatójára a jegyek több mint fele már elkelt.
    "A most lezáruló koncertturné anyagából keveset veszünk át a decemberi bemutatóra, amely a friss anyagra fog koncentrálni. Közben a tavalyi Aréna-koncertből egy DVD fog megjelenni" - jegyezte meg Ákos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?