Nyári biatlonban Soukalovát is legyőzte

<p>Janka Gerekovának egy kétszeres olimpiai bajnokot kellene &bdquo;helyettesítenie&rdquo; a szlovák női biatlonválogatottban, de a 31 éves versenyző nem szeretne túl sok terhet pakolni magára.&nbsp;</p>

A felkészülése jól sikerült, ezért reméli, a következő Vk-idényben végre a dobogóra is felállhat majd.Nyári biatlonban megnyerte a cseh nyílt bajnokság sprintjét és üldözéses versenyét, legyőzte a csehek olimpiai érmes sztárjait, Gabriela Soukalovát és Veronika Vítkovát is.  Milyenek a tapasztalatai, a nyári eredmények előre jelezhetik majd a téli formát?Ezek az eredmények azt tükrözik, hogy minőségi munkát végeztünk nyáron. Mi, sílövők azt szoktuk mondani, a tél majd megkérdezi, mit csináltál nyáron. A nyári eredmények tehát megmutatják, hogy mennyire javult a teljesítőképességünk a nyár folyamán, de nem mindig az fog nyerni télen is, aki megnyerte a nyári versenyeket. A mostani sikereim nem azt jelentik, hogy a Világkupában is le fogom győzni Gábinát és Veronikát, de a nyáron elvégzett munkának muszáj télen kamatoznia. Addig még sok idő van hátra, mindannyian sokat fogunk még dolgozni. Nagyon elégedett vagyok az eddigi felkészülésemmel, így kell folytatnom tovább is. Hiányzik már önnek a hó?A Tátrában már van! De egyébként még nem hiányzik. Azt is rosszul viseltem, amikor 35 fokról 15-re esett a hőmérséklet. Nyilván kicsit várom már az október végi edzőtábort a Dachstein-gleccseren, de azt nem bánom, hogy nem holnap kezdem a havas edzéseket. Az elmúlt szezon végén úgy nyilatkozott, még nem tudja, folytatja-e a pályafutását. Sokáig kellett gondolkodnia a kérdésen?Nem volt egyértelmű, hogy folytatom, sokat agyaltam a döntésemen. Az elmúlt szezon végén sokat változott a válogatott szakmai stábjának összetétele, ami nagyban befolyásolta a döntésemet. Már elhatároztam, hogy befejezem, de végül a besztercebányai Dukla és a szövetség is megengedte, hogy a személyi edzőmmel, Lukáš Daubnerrel külön készüljek, ami végül is meggyőzött arról, hogy folytassam. Egészen a 2018-as olimpiáig?Ezt a kérdést még hagyjuk nyitva. Próbálták rábeszélni, hogy folytassa?Nem annyira, mint tavaly ilyenkor. Már nem is hagytam volna magam rábeszélni, ez teljességgel saját döntés volt. Egy szezont még mindenképpen lehúzok, aztán remélem, hogy a fiatal csajok is jobb és jobb eredményeket fognak elérni, és akkor az én visszavonulásom is könnyebb lesz. Nem lehet abból probléma, hogy nem a válogatott kerettel edz?Abból lehet probléma, hogy Lukáš a barátom és az edzőm egyben. De a szövetség elfogadta a döntésemet. Nyolc éven át Milan Gašperčíkkel edzettem, aki a válogatott főedzője volt, de az utolsó négy évben már individuálisan készültem vele, nem a válogatott keretén belül. Hozzá vagyok szokva az effajta felkészüléshez, nem gondolom, hogy ez gondot jelentene, sőt, inkább pozitív hatása lesz. Mik a céljai a 2015/16-os szezonban?A fő prioritásunk az, hogy a női váltó kiharcolja az olimpiai részvétel jogát. Már a most következő szezonban is lesz néhány kvalifikációs verseny, és nagyon bízom benne, hogy a váltónkat kijuttatjuk az olimpiára. Ami az egyéni céljaimat illeti, nagyon várom a Holmenkollenben rendezett világbajnokságot. Vannak különböző célkitűzéseim a szezonra, majd meglátjuk, miket tudok ebből teljesíteni. Nagyobb felelősséget érez a válogatottért most, hogy ön a nemzeti csapat legtapasztaltabb tagja? Anastasia Kuzminának tavasszal született meg a kislánya, az elmúlt szezont kihagyta, és ha a következő idényben vissza is tér, leghamarább csak jövőre fog versenyezni.Éppen ellenkezőleg. A tavalyi jó eredményeim abból is fakadtak, hogy már nem pakoltam magamra olyan sok terhet. Szocsi volt a fő célom, ott szerettem volna jó eredményt elérni, de nem sikerült. Akkor azt mondtam, nem fogok már olyan nyomás alatt versenyezni, élvezni akarom a biatlont. Ez a felszabadultság a siker kulcsa. Van már elképzelése róla, hogy ha egyszer visszavonul, mivel szeretne foglalkozni?Most kezdtem a doktori tanulmányaimat, visszaültem az iskolapadba… Gondolkozok már azon, mihez kezdek az aktív sportpályafutásom után. Sportedukológia szakon doktorálok, ezzel lehetek edző, testnevelő tanár, több lehetőségem is van. Köztudott, hogy nemcsak a céltáblára lő, hanem gyakran járja puskával az erdőt.Kellemes kikapcsolódás ez számomra. Egyre kevesebb időm van rá, de azért mindig igyekszem találni szabad perceket. Általában csak sétálok, de olykor el is ejtek valamit. Az utolsó trófeám egy dámvad volt. Tavaly már nagyon közel volt hozzá, hogy dobogóra álljon egy Vk-versenyen. Anterselvában a sprintben negyedik lett, Oberhofban a tömegrajtos versenyen ötödik. Összejön idén a dobogós helyezés?Minden évben azt mondom, hogy már ideje lenne! Most már nagyon közel voltam hozzá, csak öt másodperc hiányzott Anterselvában. Remélem, hogy a következő szezonban már tényleg sikerül, mert olyan sok időm már nem maradt! Ön szerint ki lesz az elkövetkező Vk-idény fő esélyese?A fehérorosz Darja Domracseva betegség miatt kihagyja a szezont, úgy döntött, nem fogja erőltetni a visszatérést, próbál pihenni. Szerintem a távollétében Kaisa Mäkärainen fog dominálni, de számolni kell a cseh lányokkal, Soukalovával és Vítkovával is. Meglátjuk, mivel állnak elő az oroszok, akik új, német edzővel készülnek. Tiril Eckhoff nagyon elöl lesz, több esélyes is van, akik elhódíthatják a kristályglóbuszt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?