Holnap kezdődik a Csallóközi Vásár

Dunaszerdahely |

<p>Jövőre fesztivállá nyilvánítanák a vásárt, visszaváltható poharakkal tennék környezetbaráttá. Holnap kezdődik a 35. Csallóközi Vásár. Színes gasztronómiai és kulturális kínálattal várják a látogatókat a dunaszerdahelyi Szabadidőparkba.</p>

A vásár főszervezője lapunknak elmondta, ötven-hatvan vendéglős és körülbelül 280 árus jelentkezett eddig a vásárra. „350 eladóhelyet alakítottunk ki, tehát még van hely az árusoknak. Az új előírások miatt szigorodtak az árusítás feltételei. A pénztárgépek kötelező használata miatt több árus elállt ettől a vállalkozástól” – nyilatkozta Pápay Zoltán. Idén bővítették a borutcát és a kézművesek utcáját. „A borutcában magyar, román és szlovákiai borászok kínálják a boraikat. A kézművesutcába magyarországi kézművesek is jönnek” – folytatta a szervező. A vásárból nem maradhatnak ki a vásári attrakciók sem, a színes program és a koncertek mellett különleges körhintákkal várják a látogatókat. Pápaytól megtudtuk, több nagy sátort rendeltek a vásár helyszínére, hogy a vendégek esős időben is kellemesen szórakozhassanak. Idén a tavalyi vásár alapján folyt a szervezés, jövőre azonban változások várhatók. „Fontolgatjuk, hogy jövőre fesztivállá nyilvánítjuk a vásár területét és körbekerítjük a helyszínt. Visszaváltható poharak árusításával csökkentenénk a szemét mennyiségét. Idén is szerettük volna bevezetni az újítást, de az időhiány és a stadion építése miatt erre nem volt lehetőség” – folytatta Pápay Zoltán. Holnap musicalesttel kezdődik a program, majd a Beatrice lép színpadra. Pénteken az Arizóna és a TNT játszik. Szombaton a Balcan Fanatic, Kovács Áron és a Starmachine koncertjén csápolhat a közönség. Pápay elmondta, nyereséges a Csallóközi Vásár, tavaly 20 000 euró bevételt termeltek. „Abból kiindulva, hogy csökken az eladók száma, egy idő után eljutunk oda, hogy önkormányzati forrásból vagy belépőkből finanszírozzuk a vásárt. Míg a vásár nyereséges és fenntartja magát, nem számolunk belépőkkel” – közölte a szervező.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?