A Szent Korona Szilason

Szilas |

<p>Egész napos ünnepséget tartottak a magyar Szent Korona tiszteletére a komáromi járásbeli kisközségben.</p>

„Egy baráti beszélgetés nyomán merült fel a gondolat, hogy elhozzuk falunkban a Szent Koronát, pontosabban annak egyedüli hiteles másolatát – tájékoztatta lapunkat Szukola István, a Csemadok helyi szervezetének elnöke, az egyik főszervező. – Több hónapos előkészítő és egyeztető folyamat eredményeként a Magyar Koronaőrök Egyesületének kíséretében érkezett hozzánk a Szent Korona, amelyet az egész nap folyamán megnézhettek, lefényképezhettek az érdeklődők. Szerettük volna közelebb hozni a csallóközi emberekhez nemzeti jelképünket, hiszen bizonyára sokan nem jutnak el Budapestre, a Parlamentbe, hogy ott tekintsék meg.” Szukola István és Tóth Péter polgármester egybehangzóan az összefogást, az összetartozás érzésének erősítését emelte ki az esemény kapcsán; ahogyan a Szent Korona összefogta országa népeit, ma is hasonló összefogásra lenne szükség. A Szent Korona titokzatos történelméről, hányattatásairól, szentségéről, valamint a Magyar Koronaőrök Egyesületének megalakulásáról és szerepéről Woth Imre, az Egyesület elnöke tartott rendkívül érdekes, élvezetes és tanulságos előadást. A Szent Korona idehozatalának apropóján kápolnát is avattak Szilason, amelyet a község egykori híres lakójáról Pázmány Zoltán Emlékháznak neveztek el. Itt helyezték el a koronát, ezzel igen magasra téve a mércét az emlékház további kihasználását illetően. Pázmány Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem tanára, rektora volt, verseket írt, és francia, német, olasz, angol, svéd és orosz költőktől fordított, Szilason könyvtárat alapított. 1905-ben nyári rezidenciaként épített kastélyt a községben, itt élte le nyugdíjas éveit és az itteni temetőben nyugszik feleségével együtt. Haláluk után, az ötvenes évek elejétől a kastély iskolaként és óvodaként szolgált, ma már csak óvoda működik itt; az épület falán 1996 óta emléktábla hirdeti eredeti tulajdonosának nevét. Az egykori kastély mellett álló, korábban raktárként használt kis épületet alakították most át emlékházzá. Az ötlet Puss Sándor jezsuita szerzetes nevéhez fűződik, aki a kivitelezésből is oroszlánrészt vállalt. Az épület szemöldökfáján a Minden magyarok nagyasszonyának koronája tiszteletére 2015. IX. 12. felirat olvasható. Az emlékházban jelenleg Fehér Margit szabadkai művész égetett zománc képei láthatók, és további kiállításokat is szeretnének rendezni itt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?