Büntetés rasszista kommentekért

Pozsony |

<p><span style="font-size: 12px;">A következő napokban többen is idézést kaphatnak a rendőrségre, amiért rasszista és gyűlöletkeltő megjegyezést közöltek a világhálón, közösségi portálokon.&nbsp;</span></p>

A menekültekkel kapcsolatban a világhálón elsokasodott primitív megnyilvánulásoktól már úgy tűnik, a szlovák hatóságok is besokalltak, s a lengyel vagy német rendőrséghez hasonlóan bűnvádi eljárást kezdeményeznek azokkal szemben, akik ilyen szöveget közöltek.  Fehér Európa Dögöljetek meg, fehér Európát akarunk, gázkamrába velük – ez csupán egy azokból a megnyilvánulásokból, melyekből naponta több száz jelenik meg a világhálón különböző vitafórumokban. Az ilyen és ehhez hasonló primitív megjegyzések a hatóságok szerint kimerítik a nemzetiségi, faji és etnikai gyűlöletkeltés bűntettének fogalmát.  A német rendőrség múlt héten indított bűnvádi eljárást egy férfi ellen, aki a Facebook közösségi portálon éljenezte a szíriai kisfiú, Aylan halálát. Andrzej Seremet lengyel főügyész kijelentette, hogy határozottan fellép a menekültekkel kapcsolatos minden rasszista és gyűlöletkeltő megnyilvánulással szemben. „Ezek a megjegyzések mint állampolgárt is felháborítanak” – mondta Seremet.  Amit egyszer leírtunk… Hasonló példákért nem kell külföldre menni. A Facebook közösségi portál szlovákiai felhasználóinak profiljain is számtalan ilyen rasszista szöveget látni. A közös nevező az utóbbi hetekben mindig a menekültkérdés. S bár akadnak olyanok is, akik később belátják, hibát követtek el, és törlik az oldalról a megjegyzést, nem tudatosítják, hogy az egyszer már feltöltött tartalom törlés után is visszakereshető. „Ami egyszer már felkerült az internetre, vagy amit egy vitafórumban leírtunk, az már ott marad. Még ha később töröljük is a megjegyzést, könnyű megtalálni a nyomot, és visszakeresni az eredeti szöveget, így a szakértők könnyen tudják bizonyítani, ki írta és töltötte fel a vitatott szöveget” – nyilatkozta lapunknak Tomáš Surový, egy IT-cég rendszergazdája.  „Szállótakarítás” A szlovák rendőrség legutóbb augusztus végén indított ilyen megnyilvánulásért eljárást egy 19 éves csacai fiú ellen, aki a Bazos.sk apróhirdetési portálon a Szállótakarítás munkacímű hirdetésben keresett önkénteseket a Bősön elszállásolt menekültek gyilkolására. Faji gyűlöletkeltés bűntettének gyanújával indult ellene eljárás, amiért kettőtől hat évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti. Martin Wäldl, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint további, hasonló hangnemű, vitafórumokon megjelent megjegyzések ügyében is vizsgálódnak. „A közösségi portálokon nyilvánosságra hozott kommunikáció egy részéből nyilvánvaló, hogy a vita résztvevői, Szlovákia állampolgárai személyes véleményüket közölték a Magyarországra érkező menekülthullám megoldására. A vitázók egy részének megnyilvánulása kimerítheti a nemzetiségi, faji és etnikai gyűlöletkeltés bűntettének fogalmát” – mondta Wäldl. Nemegyszer hivatalból indítottak eljárást, de több, újságírói figyelmeztetés alapján is már vizsgálódnak. Egy ilyenre a Dennik N napilap hívta fel a figyelmet: egy nő azt ajánlja a német illetékeseknek, hogy küldjék gázkamrába az országba érkező menekülteket.  Még ha később törölni fogjuk is a megjegyzést, könnyű megtalálni a nyomot és visszakeresni az eredeti szöveget, a szakértő bizonyítani tudja, ki írta.” Tomáš Surový rendszergazda    
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?