Tizenegyezer menekült az osztrák vonatokon

<p>Tizenegyezer Magyarország felől érkező menekültet szállított Németországba az osztrák állami vasúttársaság (ÖBB) szombaton - közölte a vállalat szóvivője vasárnap.</p>

 Az ÖBB tájékoztatása szerint vasárnap reggel 9 óráig további nagyjából 2200 menekült hagyta el vonatokon a bécsi Westbahnhof pályaudvart, s a nap folyamán összesen 40 szerelvény indul majd Ausztriából Németországba.
   

A Westbahnhof pályaudvar környékén és az osztrák főváros más részein felállított átmeneti szállásokon mintegy ezer menekült töltötte az éjszakát vasárnapra virradóra, Burgenlandban pedig további 1500 embert szállásoltak el - közölte a rendőrség és a Caritas segélyszervezet.
   

A magyar-osztrák határnál lévő Nickelsdorfból a nap folyamán ezer menekültet visznek autóbuszokkal Salzburgba, a német határhoz, 400 embert pedig egy különvonaton szállítottak a magyar határtól Bécsbe az osztrák hatóságok - közölte a burgenlandi rendőrfőkapitány-helyettes, Christian Stella.
   

Stella az APA osztrák hírügynökségnek azt mondta, jelenleg nem érkeznek újabb menekültek Magyarország irányából, de ez "akár fél órán, egy órán belül is gyorsan változhat". Ha nem tudnak mindenkit elszállítani, a burgenlandi hatóságok további különvonatok indítását kérik majd az ÖBB-től - tette hozzá.
   

Az ÖBB arra számít, hogy óránként 300 menekült lépi át a határt Hegyeshalomnál, értük a tervek szerint kétóránként küldenek különvonatokat.
   

A Caritas és az ÖBB vasárnap köszönetet mondott az önkéntes segítőknek és adakozóknak a menekültekkel szembeni "rendkívüli szolidaritásukért". Egyúttal arra kérték a lakosságot, hogy egyelőre ne hozzanak újabb adományokat, mert a két bécsi és a salzburgi pályaudvaron már megteltek a raktárak, így nem tudják hova tenni azokat.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?