Az SIS Matovičnak: már nem az ŠtB elvén működünk

Pozsony |

<div>A szlovák titkosszolgálat (SIS) és a főügyészség iktatójába sem érkezett meg péntek délután 15.00 óráig Igor Matovič levele azokról a közbeszerzési manipulációkról szóló állítólagos bizonyítékokkal, melyek a képviselő állítása szerint Robert Fico miniszterelnökkel hozhatók kapcsolatba.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

A TASR hírügynökségnek ezt megerősítette a főügyészség és az SIS szóvivője is, Andrea Predajňová és Branislav Zvara. Utóbbi hozzátette: Matovič nem érti, hogy a szlovák titkosszolgálat már nem a kommunista állambiztonság (ŠtB) elvén működik, és nem bűnüldözési szerv, továbbá nem rendelkezik nyomozási hatáskörrel sem. "Egyetlen politikus sem kényszerítheti a hírszerzésünket arra, hogy megszegjük a törvényt" - szögezte le Zvara hozzátéve: ez nem jelenti azt, hogy nem foglalkoznának minden beérkező bejelentéssel. Matovič szerint ugyanakkor az SIS törvényből adódó legfőbb feladata, hogy információkat szerezzen a szervezett bűnözésről, azokat összesítse és értékelje. Szombati sajtótájékoztatóján elmondta: az SIS a kötelességét politikailag szelektálva teljesíti, mert másképpen már rendelkéznének azokkal az információkkal, melyeket a képviselő küldött nekik.  A közbeszerzési pénzekkel való manipulációkról szóló állítólagos bizonyítékokat – amelyeket egy ismeretlentől kapott – Matovič tegnap postázta Jaromír Čižnár legfőbb ügyésznek, Ján Valkónak, az SIS igazgatójának és Dušan Kováčik speciális ügyésznek. Az országos rendőrfőkapitányságra személyesen vitte be a levelet. Pénteken Matovič kijelentette: reméli, hogy ha számít ezeknek az embereknek valamit az igazság, még aznap este közösen leülnek, és "holnap (9. 5. - a szerk. megj.) ráront a kommandó Bonapartéra." 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?