Fogékonnyá tesz a fertőzésekre a kevés alvás

<p>Jelentősen csökkentheti a betegségekkel szembeni ellenállást a túl kevés alvás, a kialvatlanság négyszeresére növeli a nátha kialakulásának kockázatát.</p>

Aric Prather, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatója és munkatársai 164 felnőttet vizsgáltak meg és az alkoholfogyasztásra, dohányzásra, táplálkozásra és stresszre vonatkozó szokásaikról kérdezték ki őket, majd egy héten át szenzorokkal elemezték alvásukat.
   

Ezt követően megfázást okozó vírussal fertőzték meg és egy hotelben izolálták őket. A következő héten naponta vettek mintát orrnyálkahártyájukból és megvizsgálták azokat.
   

Az eredmények szerint aki éjszakánként kevesebb mint hat órát aludt, annak 4,2-szer nagyobb esélye volt a megfázásra mint annak, aki legalább hét órát. Aki öt óránál is kevesebbet aludt, annál 4,5-szer nagyobb volt a betegség kialakulásának kockázata.
   

Összességében az alvás jóval nagyobb befolyással bír az egészségre, mint a kor, a táplálkozás, a stressz vagy a dohányzás - írják a kutatók a Sleep című szaklapban.
   

"Az alvás mérésünk szerint minden tényezőn túltesz. Nem játszott szerepet, mekkora stresszhatás alatt álltak a résztvevők, az etnikai hovatartozásuk, a képzettségük vagy a jövedelmük sem. Még az sem számított, dohányoznak vagy sem. A nem alvás alapvetően befolyásolja a testi egészséget" - fejtette ki Prather.
   

A szakértő szerint az új tanulmány sokkal fontosabb eredményekkel szolgál, mint a korábbiak, mivel azokon a résztvevőket vagy ébren tartották, vagy felébresztették, ezúttal azonban a normális alvási szokásaikat vették alapul. "Ez egy teljesen normális hét is lehetett volna a megfázásos időszakban" - fogalmazott Prather.
   

Társadalmilag is fontos felismerés a tanulmány eredménye. "Munkás, dolgos kultúránkban büszkék vagyunk arra, ha keveset alszunk és mégis megmarad a teljesítőképességünk. Több ilyen tanulmányra van szükségünk ahhoz, hogy eljusson a fejekbe: az alvás lényeges alapja jóllétünknek" - fejtette ki a kutató.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?