A délutáni szunyókálás életmentő lehet

<p>Életmentő lehet a délutáni szunyókálás - ezt állapította meg egy görög kardiológus által ismertetett új tanulmány, amelyről a The Independent számolt be.</p>

A Kardiológusok Európai Társaságának Londonban megrendezett konferenciáján bemutatott tanulmány szerint a délutáni alvás vérnyomáscsökkentő hatású lehet és csökkentheti a szívroham kockázatát.    A vizsgálat során 386 magas vérnyomású páciens esetében mérték a délutáni alvás hatását. A résztvevők átlagos életkora 61,4 év volt. A nap közben szunyókálók vérnyomása napi átlagban 5 százalékkal alacsonyabb volt, mint azoké, akik nem dőltek le. A szundikálók körében ráadásul a magas vérnyomás kevésbé károsította az artériákat és a szívet.    A tanulmányban a magas vérnyomást befolyásoló egyéb faktorokat, a kort, a nemet, a testtömegindexet, a dohányzást, az alkoholfogyasztást, a testmozgást és a koffeinbevitelt is figyelembe vették.    Manolisz Kallisztratosz athéni kardiológus, a tanulmány szerzője kifejtette: meglehet, hogy a tapasztalt vérnyomáscsökkenés elég alacsonynak tűnik, de korábbi tanulmányok azt igazolták, hogy kisebb vérnyomáscsökkenés is mérsékelte "a kardiovaszkuláris események kockázatát".     Az új kutatás egyébként kapcsolatot talált a délutáni alvás hossza és a hipertónia között is: azoknál mérték az egészségesebb vérnyomásértékeket, aki délután egy órát aludtak.    Kallisztratosz elmondta, hogy a nappali alvás szokása manapság, a kilenctől ötig tartó munkakultúra korában szinte privilégiumnak számít. "Tanulmányunk nem csupán azt mutatja, hogy a délutáni alvás kapcsolatba hozható az alacsonyabb vérnyomással, de azt is, hogy a hosszabb alvás még jótékonyabb hatású" - foglalta össze.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?