Nagy a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata térségünkben

<p>Egyenlőtlen arányú Európán belül a szív-és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázata: a kelet-európai országokban lényegesen többen halnak meg például szívinfarktusban és szélütésben, mint más régióban a European Heart Journal című szaklapban megjelent tanulmány szerint.</p>

   Ezekben az országokban összességében a várható élettartam is alacsonyabb - írja Nicholas Townsend és kutatócsapata.
   

A szív és az érrendszer betegségei évente több mint négymillió ember halálát okozzák Európában, ezek 45 százalékos aránnyal a leggyakoribb halálozási okok. Bár az idősebbeket gyakrabban érinti, mint a fiatalabbakat, évente mégis 700 ezer 65 év alatti ember hal meg ilyen okból.
   

"A nők körében többen halnak meg ilyen betegségekben, mint a férfiak körében, bár főként idősebb korban" - fejtette ki Townsend, aki a brit Oxfordi Egyetem szívalapítványát vezeti.
   

A szakértők szerint ez a nők vékonyabb erei miatt van, amelyek megnehezítik az operációt és a gyógyszerek adagolását. Az egyre jobb kezelési módszereknek köszönhetően folyamatosan csökken a halálozási arány. A rizikófaktorok, például a túlsúly és a diabétesz kialakulási arányának növekedése azonban ellensúlyozza mindezt.
   

"Az öregedő társadalom legfontosabb problémája az lesz, hogy egyre több szív- és érrendszeri megbetegedéssel küzdő embert tudunk életben tartani, ez pedig nagyobb leterheltséget jelent az egészségügyi rendszernek" - véli Townsend.
   

Összesen nyolc olyan európai ország van, amelyben százezer nőre kevesebb mint 250, szívbetegség miatt bekövetkező haláleset jut: Franciaország, Spanyolország, Dánia, Hollandia, Norvégia, Svájc, Nagy-Britannia és Izrael. Hat országban viszont több mint ezer nővel végez ilyen betegség: Macedóniában, Ukrajnában, Moldovában, Kirgizisztánban, Üzbegisztánban és Türkmenisztánban. A tudósoknak viszont az utóbbi két országról csak 2005-ös, illetve 1998-as adatok álltak rendelkezésére. Magyarországon százezer nőből átlagosan 646-tal végez szív- és érrendszeri betegség 2013-as adatok szerint.
   

Férfiaknál is hasonló a helyzet: Izraelben, Franciaországban és Spanyolországban kevesebb, mint 300 szívbetegség okozta haláleset jut százezer személyre, míg Ukrajnában és Türkmenisztánban több mint 1500. Magyarországon 921 ilyen haláleset jut százezer férfira.
   

Magyarországon mind a nők, mind a férfiak körében 22 százalékkal csökkent az ezen betegségekkel összefüggő halálozási arány az egy évtizeddel korábban mért adatokhoz képest.
   

A tanulmányban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által az európai térséghez sorolt államokat vizsgálták

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?