Száztizenkét éves japán a világ legidősebb férfija

Nagoja |

<p>Nem kell túlzásba vinni a dolgokat - ez a hosszú élet titka a 112 éves japán Koide Jaszutaro szerint, akit a Guinness Rekordok pénteken a világ legidősebb férfijává nyilvánított.</p>

A Nagojában élő férfi 1903. március 13-án született és szabóként dolgozott egész életében. Azután lett a világ legidősebb férfija, hogy júliusban 112 évesen Tokióban elhunyt az eddigi korrekorder, Momoi Szakari. A pénteki ünnepségen egy idősotthonban hét gyermeke közül három, kilenc unokája közül kettő és egy dédunokája vett részt. "A legjobb, ha nem visszük túlzásba a dolgokat" - fedte fel a hosszú élet titkáról Koide, aki azt tanácsolta, hogy ne dohányozzunk és ne italozzunk, ám mindent élvezzünk az életben. Mint elmondta, a kedvenc étele a kenyér. Nagyapjáról, aki még ma is szemüveg nélkül képes olvasni, egyik unokája elmondta, hogy korábban nagyon szigorú ember volt, de ahogy idősödött, egyre kedvesebbé vált. "Életmódjában mindig kerüli a stresszes helyzeteket" - tette hozzá az unoka. A világ egyik leggyorsabban öregedő országa Japán, ahol már mintegy 54 ezer ember száz éven felüli. A világ legidősebb embere a New York-i Susannah Mushatt Jones, aki hétfőn ünnepelte 116. születésnapját. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?