Dacia Dokker 1,5 dCi Stepway: a kátyús utakat is nagyon jól bírja

<p>Terepre illő felszereléssel, erősebb dízelmotorral, elég rakodóhellyel és családnak való utastérrel ellátott haszonautó &ndash; ilyen benyomást kelt a Dacia Dokker Stepway.&nbsp;</p>

Most az egyszer a 90 lóerős és 66 kW teljesítményű 1,5 dCi erőforrást tettem próbára a leggazdagabb Celebration felszereléssel.  A Dokker elnevezés gyakorlatilag egy szójáték, az angol dock worker (dokkmunkás) szavak ötvözete. S bizony kevés olyan autót találni, melynek neve olyan pontosan tükrözné tulajdonságait. ADokkerugyanisegy munkagép, amelyet kicsit átpofoztak, hogy egy család is elférjen benne. Ugyanakkor nem próbálták eltitkolni azt, hogy haszongépjárműből született, egyszerűen beismeri eredeti énjét, semmire sem játszik.  Megint az ár  A Dokkerhez négy felszereltségi szintet választhatnak, s ezt már csak minimális kiegészítő felszereléssel lehet felturbózni. Például kiválaszthatjuk, hogy az oldalra tolható ajtó csak az autó egyik oldalán lesz-e vagy mindkettőn. Aztán benzin és dízel erőforrásokból és LPG meghajtásból válogathatunk. Továbbá választhatunk navigációt, tempomatot, fűtött elülső üléseket, hátsó parkoló szenzort, rádiót, pótkereket, keréktárcsákat vagy a nyolc lehetséges színből egyet. Ha minderre igent mondunk, még akkor is csak a 14 ezer eurós végösszeget fogjuk megkapni, a konkurens modellek alapára akció nélkül még csak nem is kezdődik ezen a szinten. Akinek viszont elég az alap, annak még 8500 euróra sem lesz szüksége. Valaki mondhatná, hogy az alacsony ár egyenlő a rossz minőséggel, ez viszont a Dacia esetében már egy ideje nem igaz. Modelljeinek árát elsősorban az olcsó marokkói gyártásnak, az utastérben felhasznált olcsó anyagoknak, a motor és felszerelés szűk kínálatának köszönhetően tudja ilyen alacsonyan tartani. Igen, az olcsó anyagok aztán végeredményben a biztonságra is hatással vannak, hiszen a Dokker a nemzetközi törésteszteken csak három csillagot kapott az ötből, de csodákra a Dacia sem képes.  Hatalmas rakodótér  Az autó kívülről inkább a funkcionális szerepet tölti be, s ugyanez mondható el az utastérről, amely első ránézésre is olcsónak tűnik. Nem véletlenül, hiszen olcsó is. Így aki a Dacia mellett dönt, az kénytelen belemenni néhány kompromisszumba.  A műszerfal főleg a Lodgy vagy a Duster modellekből ismert, de hasonló kialakítást találhatunk a márka további modelljeinél is. Az érintőképernyőnek szerintem az autóban csak akkor van értelme, ha a modellhez navigációt is rendelünk, ellenkező esetben nyugodt szívvel megválnék tőle. De ha már navigáció, akkor csak érintőképernyővel. Az egész médiarendszer egyébként megbízható, jól működik, olyan dacias-renaultos standarnak nevezném. Kár, hogy a volánt csak fel és le lehet állítani, mélységre már viszont nem. Az utastér hihetetlenül tágas, fejmagasságban is, a számtalan rakodótérnek köszönhetően pedig nagyon sok holminak találnak helyet. Az autó hatalmas előnye az oldalra tolható ajtó, egyrészt az idősebbeknek is egyszerűbb így beszállni, másrészt pedig aki hiperaktív gyermekekkel utazik, annak nem kell rettegnie, hogy a parkolón valamilyen kárt okoznak. A csomagtér ideális bárminek a szállítására, a rakodótér térfogata eléri a 800 litert, a hátsó ülések lehajtásával pedig három köbméterre bővül. A csomagtérbe kétszárnyas ajtó vezet, de mivel az egyik szárny nagyobb, általában elég csak ezt kinyitni. A csomagtérből nekem hiányoztak azok a más márkáktól ismert kütyük, melyeknek köszönhetően rögzíteni lehet a bevásárlását.  Összegezve és aláhúzva  Az erősebb dízeles 1,5 dCi nem egy aszfaltszaggató erőforrás, de a tesztelt autónak kellő dinamikát és jó fogyasztást biztosít, hiszen valóban csak ez a motor képes egy dombra is felmászni a komplett telepakolt Dokkerrel anélkül, hogy elhasználná az üzemanyagtartály felét. Az átlagfogyasztásom egy hét után 5,3 litert mutatott. Városban is elérhető a hat liter alatti fogyasztás, míg autópályán 5,7 és 6,2 liter között mozog.  Ami a vezetés élményét illeti, a Dokkert úgy tervezték, hogy elsősorban a családnak nyújtson kellő kényelmet. Az autó meglepően jól elnyeli a kelet-európai utak egyenetlenségeit. A Dokker olcsó, ám praktikus autó. Aki nem vezet le évente százezer kilométert, családja van és néha valami nehezebbet vagy valamiből többet is el kell szállítania, annak ideális választás lehet, s jó pár évig jó szolgálatot tesz neki. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?