Októberre befejezik az idősek otthonát

Vágsellye |

<p>Négy évvel ezelőtt kezdték meg az idősek otthonának építését a járási székhelyen, azóta többször félbehagyták a munkálatokat.</p>

Vágsellye új vezetése májusban ismét tárgyalt a kivitelezővel, a pozsonyi Eurobuilding Részvénytársasággal. Augusztusi ülésükön a képviselők jóváhagyták az építkezéssel kapcsolatos módosításokat. Négy évvel ezelőtt még azt tervezték, hogy huszonkét hónap alatt felújítják az egykori óvoda épületét. 2015 februárjában a város őrző-védő szolgálatára bízták a félkész épület őrzését, mert a kivitelező felmondta az együttműködési szerződést, a város ugyanis nem volt hajlandó kifizetni a többletmunkát, ezért a munkások kivonultak a területről. A képviselő-testületben heves viták folytak a 2,4 millió eurós európai uniós támogatással épülő otthonról. Mintegy 100 ezer euró értékű többletmunkát fizetett ki a város korábbi vezetése, Vágsellye jelenlegi önkormányzata további 300 ezer euró többletmunkát kénytelen kifizetni a város költségvetéséből. Az eredeti tervek készítőit versenypályázat útján választották ki, de kiderült, hogy a tervek alapos módosításra szorulnak. Vágsellye önkormányzata eredetileg 107 965 euró önrésszel járult volna hozzá a munkálatokhoz. Az augusztusi ülésen a képviselők jóváhagyták azokat a tervdokumentációval és eddigi munkálatok számlázásával kapcsolatos módosításokat, melyeket a cég javasolt. A kivitelező csak akkor hajlandó folytatni a munkát, ha a város külön szerződésben kötelezi magát a már elvégzett munka kifizetésére. Várhatóan idén októberben adják át a 60 férőhelyes idősek otthonát és a 20 férőhelyes gondozóközpontot.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?