Szigorítják a zsidó szélsőségesek elleni intézkedéseket

Jeruzsálem |

<p>Az izraeli kormány szigorítja a zsidó szélsőségesek elleni intézkedéseket annak hatására, hogy gyújtogatásban meghalt egy másfél éves palesztin gyerek: Móse Jaalon védelmi miniszter vasárnap engedélyezte velük szemben is az adminisztratív őrizetben tartást, ami eddig csak a palesztin szélsőségesekkel szembeni eszköz volt. Reuven Rivlin államfő pedig kijelentette, hogy szégyelli magát a történtek miatt, és az országnak - mint fogalmazott - &quot;ébresztőre&quot; van szüksége.</p>

A héten történt gyújtogatásban megsérültek a kisgyerek szülei és négyéves bátyja is, akik még mindig életveszélyes állapotban vannak. A hatóságok - állításuk szerint - még nem jutottak a tettesek, feltételezett zsidó szélsőségesek nyomára. Az adminisztratív őrizetben tartás intézményét abból az időből "örökölte" Izrael, amikor Palesztina még brit mandátumterület volt. Ez alapján egy gyanúsított vádemelés vagy bírósági ítélet nélkül hat hónapig őrizetben tartható, és ez korlátlanul meghosszabbítható. Eddig csak palesztinokkal szemben alkalmazták, az Izraelben bebörtönzött 5686 palesztin közül 379 így van megfosztva szabadságától. "A zsidó terrorizmus ellen ugyanazokkal az eszközökkel - kihallgatási módszerekkel, adminisztratív őrizetben tartással - kell fellépni, mint az arab terrorizmus ellen" - jelentette ki Jaalon szóvivője szerint. Az AFP hírügynökség megjegyezte, hogy a miniszter nyilvánvalóan arra az engedélyezett kihallgatási módszerre utalt, amelyet az izraeli hatóságok "mérsékelt fizikai nyomásnak" neveznek. A Jes Din izraeli civilszervezet adatai szerint azon támadások közül, amelyeket zsidó szélsőségesek követnek el palesztinok ellen, csak az esetek 15 százalékában fogják el és állítják bíróság elé a tettest: 2008 óta 15 palesztin házat gyújtottak fel Ciszjordániában, de egyetlen tettest sem tartóztattak le. Izraeli biztonsági tisztségviselők azt állítják: nagyon nehéz kideríteni a zsidó szélsőséges csoportokon belül, hogy ki volt a tettes, mert a gyanúsítottak kihallgatásuk során egy szót sem szólnak. Jichák Herzog, az izraeli baloldali ellenzék vezére kijelentette az izraeli közszolgálati rádiónak nyilatkozva, hogy "az államnak vannak eszközei a terrorizmus ellen, csak használni kellene azokat". Felszólította a hatalmon lévő jobboldalt, hogy "tartson lelkiismeret-vizsgálatot, mert táboruk az erőszak forrása". Hírügynökségi jelentések szerint szombaton este és vasárnapra virradó éjjel Tel-Avivban, Jeruzsálemben és több más izraeli városban ezrek tüntettek elítélve a palesztin család, valamint a múlt heti jeruzsálemi melegfelvonulás elleni terrortámadást, ennek kapcsán pedig a gyűlöletkeltést és az erőszakot.  A jeruzsálemi nagygyűlésen felszólalt Reuven Rivlin államfő, a többi között hangsúlyozva, hogy szégyelli magát a történtek miatt. Az elnök szerint az országnak "ébresztőre" van szüksége. Rivlin kemény intézkedéseket követelt a zsidó radikálisok ellen.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?