Téli olimpia 2022 - A rendező Peking, előnyök és hátrányok

<p>A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pénteken Kuala Lumpurban döntötte el, hogy Peking rendezheti meg a 2022-es téli olimpiát.</p>

Peking rendezi a 2022-es téli olimpiát - döntött 128. ülésén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pénteken Kuala Lumpurban. A rendezésért a kazah Almatival vetélkedő kínai főváros - amely a 2008-as nyári olimpia házigazdája volt - első ízben rendezhet téli játékokat. Peking az első olyan város, amely mind nyári, mind téli ötkarikás játékoknak otthont ad.    A hét évvel ezelőtti esemény rendezési tapasztalatán kívül Peking mellett szólt az a terv is, amely szerint az ország északi régiójában élő több mint 300 millió embert ismertetnének meg a téli sportokkal.   Lehetséges problémaként merült fel ugyanakkor az előzetes elemzések során a főváros és a síszámoknak otthont adó hegyi versenyhelyszínek közötti mintegy 200 kilométeres távolság, jóllehet az épülő gyorsvasút segítségével 50 perc alatt megtehető lesz az út. Aggályok merültek fel a kínai helyszínek műhótól való függőségével kapcsolatban is, azonban a szervezők állásfoglalása szerint semmiféle gondot nem fog okozni, hogy vízből kell havat előállítaniuk.     A szavazás előtt a kínai és a kazah delegáció is megtartotta utolsó prezentációját. A pekingi bemutatkozásban Liu Peng kínai sportminiszter leszögezte: "a szükséges hómennyiség előállítása minimális környezeti hatásokkal jár majd".    Ezt követően a jelenlévő 85 NOB-tag az elektronikus szavazórendszer meghibásodása miatt kézírással, papíron adta le voksát.    Peking a negyedik ázsiai ötkarikás házigazda a téli játékok történetében, két japán színhely, Szapporo (1972) és Nagano (1998), illetve a következő, 2018-as olimpia után, melynek a dél-koreai Pjongcsang ad majd otthont.    A NOB döntött a 2020-as ifjúsági téli olimpia helyszínéről is: a 15 és 18 év közötti sportolókat felvonultató viadal rendezési jogát a svájci Lausanne nyerte el a romániai Brassót megelőzve. Peking, Kína: lakosok száma: 21 milliókorábbi rendezés: 2008, nyári olimpiakorábbi pályázatok a téli olimpia rendezésére: -a pályázat vezetője: Peking polgármestere, Vang An-sun versenyhelyszínek: 9, ezekből 6 már áll, hármat kell megépíteniolimpiai falu: 3a szervezőbizottság büdzséje: 1,558 milliárd dollár az infrastruktúra büdzséje: 1,511 milliárd dollár (nem tartalmazza a Peking és a hegyi helyszín közötti gyorsvasúti vonal kiépítését)lakossági támogatás: 88 százalék Pekingben, 92 százalék Kínában (a NOB közvéleménykutatása szerint)az olimpia tervezett időpontja: február 4. és 20. között előnyök: a 2008-as olimpia rendezésének tapasztalata; néhány 2008-as versenyhelyszín felhasználása; Kína politikai és gazdasági stabilitása; potenciális fejlődés: 300 millió kínai ismerheti meg a téli sportokat; erős kampány; kínai NOB-tagok ismertsége hátrányok: téli sportok tradíciójának és a természetes hónak a hiánya; nagy vízszükséglet a műhó elkészítéséhez; nagy távolság Peking és a hegyi versenyek helyszínei között; légszennyezés; emberi jogi ügyek a NOB előzetes értékelése: a pekingi koncepció több mint 300 millió emberrel ismertetheti meg a téli sportokat helyzete a szavazás előtt: előzetesen favoritnak tartották 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?