Froome a Vuelta-induláson gondolkodik

London |

<p>Egy nappal a Tour de France megnyerése után nem zárta ki annak lehetőségét Chris Froome, hogy induljon az év harmadik, utolsó háromhetes országúti kerékpáros körversenyén, az augusztus 22-én rajtoló Vuelta a Espanán.</p>

"Kicsit korai még, hogy százszázalékosan kijelentsem, de ott van a lehetőségek között. Hatalmas kihívás lenne megpróbálni egymás után két nagy körversenyt nyerni, de tény, ott motoszkál a fejemben" - mondta a 30 éves versenyző, aki ugyanakkor jelezte, most jól esik neki a kikapcsolódás és felettébb élvezi, hogy több hónap után ismét baconös szendvicset reggelizhetett.     Ugyanabban az évben eddig mindössze a sportág két emblematikus francia alakjának sikerült megnyernie a Tourt és a Vueltát: 1963-ban Jacques Anquetil, 1978-ban pedig Bernard Hinault hajtotta végre ezt a bravúrt.     Froome, akinek első brit kerekesként sikerült másodszor is győznie a Touron, az elmúlt években jól szerepelt a spanyolországi viadalon, de nyerni nem tudott, ugyanis 2011-ben és tavaly másodikként, míg 2012-ben negyedikként zárt.     Idén egyik nagy riválisa, a spanyol Alberto Contador is megpróbálta a duplázást, de a Giro d'Italia megnyerése után mindössze ötödik lett a Touron és közel tíz perccel maradt el Froome-tól. A friss bajnok közvetlen riválisai, így a mögötte második kolumbiai Nairo Quintana, vagy éppen a címvédőként negyedik olasz Vincenzo Nibali egyelőre nem nyilatkoztak arról, hogy megpróbálnak-e a Vueltán vigasztalódni, egyedül az amerikai Tejay Van Garderen jelezte indulását, miután betegség miatt a harmadik helyről adta fel a Tourt.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?