A rendszertelen alvás növeli a rák kockázatát

London |

<p>A hollandiai Erasmus Egyetem kutatói egérkísérletekben egyértelműen kimutatták, hogy a rendszertelen alvásrend rákot okoz.</p>

A Current Biology című tudományos folyóiratban közzétette tanulmányukban a szakemberek arra figyelmeztettek, hogy a váltott műszakban dolgozók esetében nagyobb valószínűséggel alakul ki daganatos betegség. A kutatók úgy vélik, hogy soha nem szabadna váltott műszakban dolgozni azoknak a nőknek, akiknek családjában nagyobb a mellrák kockázata. Ugyanakkor azt is elismerik, hogy további kutatások szükségesek emberek körében, hogy állatkísérleteik beigazolódjanak - olvasható a BBC News honlapján.  Az állatkísérletek adataiból az is kiderült, hogy a rendszertelen alvás miatt az állatok 20 százalékkal súlyosabbak voltak annak ellenére, hogy ugyanannyi ételt fogyasztottak, mint a kontrollcsoport. Korábbi tanulmányokból már kiviláglott, hogy a váltott műszakban dolgozók és a légi utaskísérők körében  magasabb a betegségek - mint például a mellrák - kockázata. A kutatók feltételezése szerint ennek egyik oka, hogy a szervezet belső ritmusa, belső órája felborul, ami növeli a megbetegedés veszélyét.  Legújabb állatkísérleteikben a szakemberek kimutatták, hogy hajlamosabbá váltak az egerek a mellrák kifejlődésére, ha belső órájuk hetente 12 órás késésben volt egy éven keresztül. Az egereknél általában 50 hét után alakult ki daganat, ám azoknál az állatoknál, amelyek alvásrendjét megzavarták, a daganat nyolc héttel korábban fejlődött ki. "Ez az első tanulmány, amely egyértelműen kimutatja a kapcsolatot a krónikus fény-sötétség megfordulás és az emlőrák között" - írták a szakemberek. Kutatási eredményeiket ugyan bonyolult emberekre kivetíteni, de a szakemberek úgy becsülték, hogy hasonló hatásokat feltételezve az ember 10 kilogramm súlytöbbletre tehet szert, vagy a kockázatos nők esetében öt évvel korábban alakulhat ki daganat. "Olyan helyzetben, amikor egy családban nagyobb a mellrák kockázata, semmi szín alatt sem tanácsolnám ezeknek az embereknek, hogy légi utaskísérőként vagy váltott műszakban dolgozzanak - hangoztatta Gijsbetus van der Horst az Erasmus Egyetem orvostudományi központjának szakembere.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?