Gombaszög lelke

<p>&bdquo;Honnan vagy?&rdquo; &bdquo;Ógyalláról.&rdquo; &bdquo;Azt nem ismerem, mondj mást&rdquo;. Egy vörös hajú helyi srác fűzi &ndash; sikertelenül &ndash; az egyik szervező csajt. 2005-öt írunk, Krasznahorkaváralján járunk, pár év kihagyás után itt indult újra a Gombaszögi Nyári Tábor. A vörös hajú fickó azon kevesek közé tartozik, akiket nem ismerünk, a közel kétszáz résztvevő nagy részét a Diákhálózat (DH) és az egyetemista diákklubok aktívabb tagjai adják. Egy nagy család.&nbsp;</p>

Tíz évvel később tízszer enynyi résztvevő – már régen nem az aktivisták adják a többséget –, húszszor-harmincszor-sokszor több program. Az ógyallai lány is itt van, már kétgyermekes anyaként, egykori DH-s társaival a Tandem sátrában szerveznek értékes beszélgetéseket. Egy másik, tíz évvel ezelőtti résztvevő az építészetileg egyedülálló szalmaszínházat álmodta meg és építi többedmagával. A színes színházi programot biztosító gurigongós társaság egyik fele egy évtizede Pozsonyban, a másik Nyitrán játszott amatőr diákszínkörben. Az egykori nagyszombati egyetemista, most sikeres bestsellerszerző hozza a pesti férjét is, az pedig külpolitikai egyesületét, több tucat programmal. A tíz évvel ezelőtti diáklap-főszerkesztő most újszós rovatvezetőként tudósít, a volt DH-s külügyes Kerekasztal-szóvivőként ad elő. A tíz évvel ezelőtti reménybeli prágai diákaktivista pedig most főszervező. A felsorolást bőven folytathatnánk.

Ez is Gombaszög. Ez Gombaszög. Társadalmi munkát végezni, a közösségért dolgozni – jól fizetett politikusok szájából ez lózungként hat, ám itt valóban ez zajlik. Közösségileg aktív emberek jönnek el, hozzák a mondanivalójukat, adják át a (még nem sokkal) fiatalabbaknak, s közben találkoznak – a régi arcok közül sokan már csak itt futnak össze. Nem visznek a közösből, hanem beletesznek – ez az elcsépelt frázis itt valós tartalommal telik meg. Ez Gombaszög egyik pillére. A másik az a profi szervező társaság, amely több mint fél évtizede alatt Gombaszög lelkeként erős know how-t épített ki. A harmadik pillér pedig az érdeklődő egyetemi diákság, amely nélkül nincs tábor. Pontosabban értük jön létre, hogy a felvidéki magyar értelmiségnek legyen a világra nyitott, tettrekész utánpótlása, s azért, hogy a virtuális megmondóterek mellett legyen egy valós helyszín is, ahol lehet találkozni, együtt gondolkodni, kapcsolatokat építeni. A tíz évvel ezelőtti generációt a közös élmények elindították egy úton. Remélhetőleg a mostani diákok egy részének is lökést adnak.

Gombaszög egyedi. Nem csak azok számára, akiknek a régi kö zös élményeket jelenti. Aki elő ször látogat ide, a hangulatot megtapasztalva az is visszavágyik. Csak remélni lehet, hogy akár a krasznahorkai vár alatt, akár máshol, de még sokáig így lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?