Ukrán válság, görög dráma és kortárs irodalom Gombaszögön

<p>Rendületlenül dübörög tovább a szlovákiai magyar ifjúság leglátogatottabb szabadegyeteme, a 2015-ös Gombaszögi Nyári Tábor.&nbsp;</p>

A második napon rendkívül színes és tartalmas programmal készültek a szervezők, az este folyamán pedig három koncertre is sor kerül. A délelőtt Gál Zsolt, politológus-közgazdász és Fiala-Butora János, jogász-közgazdász beszélgetésével indult a populista gazdaságpolitikáról és az eurózóna jövőjéről. A Márai Sándor Író Kör stílusosan a Márai Sándor sátorban mutatkozott be, valamint Szomolai Tibor és Gazdag József legújabb könyvei is bemutatásra kerültek. Autonómia: álom vagy valóság? címmel Korhecz Tamás, Salat Levente és Horony Ákos vitázott, akiket az Új Szó és a Cink főszerkesztői, Molnár Norbert és Gazda Albert Tokár Gézával való beszélgetése követett a sajtószabadságról és személyes, szakmai élményeikről.  A Komáromi Szalon Sorozatfüggők címmel tartotta meg hagyományos gombaszögi különkiadását, ezen kívül sor került még Trollfoci közönségtalálkozóra és borkóstolóra is, illetve Jarábik Balázs (Carnegie) és Debreceni K. Mihály beszélgetésére az ukrán helyzetről. Az este során a hiperkarma, a Brains és a jóvilágvan zenekar állnak a királyréti nagyszínpadra. A holnapi, azaz július 17-i vendégek közé tartozik Stumpf István alkotmánybíró, Tóásó Előd, valamint Kukorelly Endre is. A tábor előadásait, beszélgetéseit a rendezvény szervezői élőben közvetítik az interneten. A videóközvetítést ide kattintva tekinthetik meg. További információk a www.gombaszog.sk honlapon találhatóak. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?