Fellélegezhet az Iszlám Állam: Rambo nem támadja meg őket

<p>Átverésnek bizonyult az interneten pillanatok alatt elterjedt hír, hogy a következő Rambo-filmben Sylvester Stallone az Iszlám Állam (IÁ) ellen veszi fel a harcot.</p>

A kamu hírlavinát a washingtontimes.com.co portál, a Washington Post hamisított oldala indította el a múlt hét végén, a hírnek a befolyásos amerikai Foreign Policy magazin is felült, és hétfőre a feltüzelt rajongók már az egész internetet elárasztották vele. A szélhámos forrás szerint a filmsztár maga jelentette be a San Diegó-i ComicCon szórakoztatóipari vásáron egy közönségtalálkozón, hogy legközelebb az IÁ-nak csap oda Rambóként, és már komoly előkészületek folynak a produkcióval kapcsolatban.     Stallone ügynöke azonban kedden határozottan cáfolta a hírt. Mint közölte: a filmszínész-rendező nem is jelent meg idén a ComicConon - éppen Velencében tartózkodik -, és semmiféle hivatalos közlemény sem hangzott el a vásáron a Rambo újabb részéről.    A Rambo - Első vér című film 1982-ben jelent meg, később három folytatás követte 1985-ben, 1988-ban és húszéves kihagyás után 2008-ban. Az ötödik Rambo-epizód azóta várat magára, az imdb.com mozis adatbázis szerint Rambo - Az utolsó vér címmel tervezik az alkotók.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?