Nővérek: kitolt velünk a kormány

Pozsony |

<p>Csak az egészségügyi dolgozók 38 százalékára, a nővéreknek pedig 43 százalékára vonatkozik majd az egészségügyi dolgozók minimális jövedelmét szabályozó törvény. Ez azt jelenti, hogy a 31 128 egészségügyi nővér közül csak 13 502-re vonatkozna a jogszabály.&nbsp;</p>

Az egészségügyi minisztérium által készített tervezet ugyanis csak a szaktárca hatáskörébe tartozó kórházakra vonatkozik majd, a megyei kórházakra vagy a magánklinikákra nem érvényes. A Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarája (SKSaPA) szerint a jogszabály teljesen felesleges, sőt inkább árt, mint használ. Az orvosoknál lehetett„Senki sem magyarázta meg, hogy az állam miért nem szabályozhatja a nővérek fizetését azokban a kórházakban is, amelyek nem közvetlenül az ő fenntartása alá tartoznak – fejtette ki az elutasító álláspont kapcsán Iveta Lazorová, a kamara elnöke. – Ha az orvosok esetében ilyen szabályozás lehetséges, miért nem tudnak ilyet elfogadni a nővérek számára is?” Az orvosok minimális fizetését ugyanis már több éve törvény szabályozza, tekintet nélkül arra, hogy állami, megyei vagy magánkórházban dolgoznak-e. „Maga a minisztérium sem tudta ezt a különbséget megmagyarázni az egyeztetések során” – jelentette ki Lazorová. Lapunk megkérdezte az egészségügyi minisztérium véleményét is, de lapzártánkig nem érkezett válasz. Csökkenhet a fizetésA törvényt azért is feleslegesnek tartják, mivel azokban az intézményekben, amelyekre vonatkozna, ennél magasabb béreket biztosítanak. „A minisztérium ugyanis a tárgyalások során kijelentette, hogy az állami kórházakban a nővéreknek és a szülészasszisztenseknek az Alkotmánybíróság által három éve megszüntetett jogszabály alapján fizetnek – magyarázta a kamara elnöke. – Az alkalmazottak beleegyezése nélkül nem módosíthatják a fizetésüket, a törvény helytelen alkalmazása azonban akár a fizetések csökkentését is eredményezheti.” A megyei kórházakban viszont nagy szükség lenne erre a jogszabályra, mivel ott sokkal alacsonyabb a nővérek fizetése, mint az államiakban.„A megyei kórházban akár több száz euróval is alacsonyabb a nővérek fizetése – állítja Lazorová. – Míg az állami kórházban a nővérek alapkeresete 945 euró, addig a megyei kórházban ugyanolyan képesítéssel, azonos gyakorlattal rendelkező társa csak 568 eurót keres.” „Naivak voltunk”A nővérek kifogásolják azt is, hogy a minisztérium javaslata nem veszi figyelembe a ledolgozott évek számát. „Egy pályakezdő nővér ugyanannyit keresne, mint egy több évtizedes gyakorlattal rendelkező társa” – sorolta kifogásait a kamara elnöke. Az Alkotmánybíróság által megszüntetett javaslat figyelembe vette a szakmában ledolgozott éveket is. A kamara egyelőre nem készül tiltakozóakciókra, javaslataikat megpróbálják beépíteni a minisztérium tervezetébe, amely jelenleg van tárcaközi egyeztetésen. „A javaslatainkat egyeztetjük a nővérek szakszervezetével és az egészségügyi dolgozók szakszervezetével is, amelyek szintén elutasítják a minisztérium javaslatát – jelentette ki Lazorová. – Naivak voltunk, azt hittük, hogy a magát szociálisnak nevező kormány valóban segíteni akar majd a nem állami kórházak alkalmazottainak is.”
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?