Šatan elutasította Nemeček ajánlatát

<div>Miroslav Šatan sajnálja, hogy nem az általa is támogatott Richard Lintner programját választotta a Szlovák</div><div>Jégkorongszövetség kongresszusa.</div>

Az új főtitkár gunyoros megjegyzései miatt (is) csak a távolabbi jövőben tudja elképzelni, hogy a válogatott főmenedzsere legyen. A tavaly visszavonult 40 éves jégkorongozó a szlovák hoki minden aktuális kérdéséről elmondta a véleményét az újságíróknak a pozsonyi jégcsarnok hátsó bejárata előtt. Hogyan fogadta a Szlovák Jégkorongszövetség elnökválasztásának eredményét?Természetesen kissé csalódottak voltunk, más eredményben bíztunk. A klubok többségének más volt a véleménye, úgy döntöttek, hogy nem veszik figyelembe a Richard Lintner mögött álló személyiségek nézeteit, akik között Stanley-kupa-győztesek, világbajnokok és olyan emberek voltak, akik nagyon sokat tettek a szlovák hokiért. A klubok más utat választottak, amit el kell fogadni. Igor Nemečekék azt vetették az önök szemére, hogy nem készítették elő kellőképpen a jogszabály megváltoztatását, amellyel a szövetség alkalmazottait kizárták volna a szavazásra jogosultak köréből.Ehhez az kellett volna, hogy a kongresszus megszavazza a javaslatot. Ezt nem lehetett korábban meglépni, csak magán a kongresszuson. Mi ezt megpróbáltuk, de a javaslat nem ment át, nem tudom, hogyan lehetett volna még másképp erre felkészülni. Ez paradox helyzet, mert magának a kongresszusnak, a kluboknak kell megszavazniuk ezt a változást, és ha ezt nem akarják, akkor ezen nem tudunk változtatni. Mit szól az új összetételű végrehajtó bizottsághoz és az új főtitkárhoz, Róbert Pukalovičhoz?Az új főtitkár elég negatívan kezdte el a tevékenységét a játékosok kritikájával és a személyükre tett nem túl hízelgő megjegyzésekkel. Nagyon gyorsan elvesztette a tiszteletet a másik fél irányából ezekkel a címünkre tett nyilatkozataival, és a nyilvánosságnak is rosszul mutatkozott be. Nagyon gyorsan véghez tudta vinni azt, ami az elődjének (Otto Sýkora – a szerk. megj.) évekig tartott... A végrehajtó bizottságról csak annyit, hogy a mi csoportunkat azért kritizálták, mert nincsenek tapasztalataink tisztségviselőként, hogy az NHL-ből hozott know-how nem elegendő ezen pozíciók betöltéséhez. Ehhez képest lényegében ismeretlen emberek kerültek most oda, akik eddig nem voltak nagy súllyal jelen a szlovák hokiban, ők elég képzettek és eleget tudnak ahhoz, hogy a sportág fejlődési irányát megszabják... Ön miért nem vett részt a kongresszuson?Én még az Egyesült Államokban voltam. A többieknek, akik itthon voltak, is nehéz volt bejutniuk a kongresszusra, a klubok képviseletében tudtak csak részt venni rajta. Én nem próbálkoztam ezzel, és nem is tudtam volna sehogy se befolyásolni az eseményeket. Utólag hogy érzi, elkövettek valamilyen hibát? Mit csinálnának most másképpen?Talán az, hogy a csoportunkból senki sem szónokolt a vitában. A vita előtt nem jelentkezett senki, amikor pedig a vita során azt hallották, hogy bírálják Lintnert, akkor szót akartak kérni, de már nem kapták meg a lehetőséget. De a háború után mindenki generális, most már a következményekkel kell foglalkoznunk. A helyzet napról napra bonyolultabb, újabb és újabb válogatott játékosok szólalnak meg, bojkott fenyeget. Ez nem válik a szlovák hoki javára. A szembenállás egyik eredménye, hogy elmarad a szokásos évértékelő ankét. Minél tovább halasztódik a problémák megoldása, annál rosszabb lesz. A szövetség régi-új vezetése azzal védekezik, hogy minden demokratikusan zajlott le a kongresszuson.Egyértelműen megmutatkozott – és ez a lényege a játékosok hétfőn nyilvánosságra hozott levelének is –, hogy a szavazásra jogosultak köre a múltban, amikor csak egy jelölt volt, nem okozott gondot. De ez végképp nem elfogadható a jövőre nézve. Jó, hogy a hokisok változásra szólították fel a szövetséget, kifejezve, hogy a választásnak ezt a módját nem hajlandóak tolerálni. Az, hogy demokratikus volt a szavazás, elfogadható, mi azt állítjuk, hogy nem volt fair. A sportszerűség és a demokratizmus nem teljesen ugyanaz a dolog, van közöttük egy pici különbség. Igaz, hogy Nemečektől ajánlatot kapott a válogatott főmenedzseri posztjára?Igaz, találkoztam is Igor Nemečekkel. De ilyen helyzetben, amikor fennáll a válogatott bojkottjának lehetősége, ezt nem tudom elképzelni. Szerintem a jövőben hasznos tudnék lenni a szlovák hoki számára ebben a tisztségben, de a jelenlegi szituációban nem. Mi kellene ahhoz, hogy az álláspontok közeledjenek?Mindkét fél deklarálta, hogy fontos neki a szlovák hoki sorsa, így egy idő után le kell ülniük és megbeszélni azokat a dolgokat, amik a feleket zavarják. Nem a nyilvános fórumokon kellene ennek a vitának zajlania, mint most.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?