Szombaton rendezik a magyarországi amerikaifutball-liga döntőjét

Budapest |

<p>Szombaton a BVSC Stadionban rendezik a magyarországi amerikaifutball-bajnokság elitligájának, a Hungarian Football League-nek (HFL) a döntőjét, amelyen a Budapest Wolves és a Bratislava Monarchs csap össze egymással.</p>

A két csapat alapszakasz-mérkőzését a pozsonyi együttes 30-23-ra nyerte, s végül veretlenül jutott el a fináléba.    A Monarchs az elődöntőben a Nyíregyháza Tigers együttesét 44-6-ra ütötte ki, a Farkasoknak ennél keményebb feladatot kellett megoldaniuk, ugyanis a tavalyi döntő visszavágóján a fővárosi rivális Budapest Cowbells ellen léptek pályára, s végül 46-21-re diadalmaskodtak, ezzel elhódították a magyar bajnoki címet.    A Szőnyi úti összecsapás egyik kulcskérdése az lehet, hogy miként teljesítenek a két csapat tengerentúli légiósai: a pozsonyiak irányítója, a 198 centiméter magas és 114 kilogrammos Ferni Garzát nem igazán tudták eddig megállítani a riválisok, kedvenc célpontja, a kanadai Paul de Pass pedig tizenöt touchdownt kapott el az eddigi hét mérkőzésen. Ugyanakkor a Farkasoknak is van hasonló "fegyvere", az amerikai futó, Darrell Tate a liga legeredményesebb játékosa 19 TD-vel.    A kapunyitás 15 órakor lesz, a találkozó két órával később veszi kezdetét.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?