A japán kormány jóváhagyta a fukusimai atomerőmű bontási menetrendjét

Tokió |

<div>A japán kormány pénteken jóváhagyta a négy évvel ezelőtti földrengésben megsérült fukusimai atomerőmű mintegy 40 évesre tervezett bontási menetrendjét.</div><div>&nbsp;</div>

A kormány által elfogadott, a korábbi terv módosított változata szerint három évvel elhalasztják az eredetileg első lépésként tervezett művelet kezdetét, amelyben az elhasznált fűtőelemeket kiemelnék a három leolvadt reaktor pihentető medencéjéből. A halasztásnak részben az az oka, hogy amikor korábban megkísérelték az elemek kiemelését, balesetek történtek, illetve biztonsági megfontolások is közrejátszanak az átütemezésben.    Négy évvel ezelőtt, 2011-ben az atomerőmű hat reaktorából háromban leolvadt egy 9-es pusztító erejű földrengés és az általa kiváltott szökőár miatt.    A bontás előtt a szakértőknek pontosan meg kell határozniuk a leolvadt üzemanyag helyét, helyzetét a reaktorokban, továbbá olyan robotokat kell kifejleszteniük, amelyek  - a tervek szerint - hat éven belül megkezdik ezeknek az anyagoknak az eltávolítását.    A reaktorokban továbbra is magas a sugárzás szintje, a létesítményben nagy mennyiségű sugárszennyezett víz van.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?